Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

Új székházba költözött a katasztrófavédelmi igazgatóság
2015.12.03

Elköltözött korábbi székhelyéről, a több mint háromszáz éves műemlék épületből a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, és a kornak megfelelő, korszerűbb székházat kapott. A felújított, megújult épületegyüttes átadóünnepségét november 30-án tartották Zalaegerszegen.


A katasztrófavédelem 2012-es átalakulása után, a hatósági jogkörök bővítésével tovább nőtt a szervezetnél dolgozó hivatásos állományú tűzoltók száma. Sok más mellett ez tette indokolttá, hogy az eddigi, a megyeszékhely központjában lévő, az 1700-as években épült épületet egy a mai kornak megfelelő, modernebb épületre cserélte az igazgatóság.

Az ünnepségen a Himnusz hangjai után dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízott főigazgatója mondott beszédet. A tábornok hangsúlyozta, végre Zala megyében is méltó székházba költözött az igazgatóság. Mint mondta, a korszerű épületegyüttesben méltó módon képviselhetik az ott dolgozók a katasztrófavédelem szervezetét a megyében. Hozzátette, nagyon kedvező áron, mintegy kilencvenmillió forintért jutottak hozzá az ingatlanhoz, amely további hatvanmillió forintos felújítás után nyerte el jelenlegi állapotát.

A főigazgató a Zala megyei kormánymegbízott munkáját megköszönve emléktárgyat adott át Rigó Csabának, aki november végétől a Közbeszerzési Hatóság elnökeként folytatja feladatait. A megye kormánymegbízottja munkája során számos havária-helyzetben bizonyította, hogy a védelemigazgatás átalakított rendszere hatékonyan és eredményesen működik.

Egri Gyula tűzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszönetét fejezte ki a szervezet országos vezetésének a beruházás megvalósulásáért. Beszédében kiemelte, a régi épületnek műemlék jellegéből adódó szépsége ellenére számos hátránya akadt, az új székház fenntartási költsége pedig az előzetes számítások szerint töredéke lesz az egykori – félig bérlemény, félig saját tulajdonban lévő – épületének.

Az irodaház átadását jelképező nemzeti színű szalagot Tollár Tibor főigazgató és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere vágta át. Ezt követően a vendégek megtekintették az átalakított székházat, majd a polgármester pohárköszöntőt mondott.

Forrás: http://zala.katasztrofavedelem.hu/

Fotó: Zalai Hírlap

vissza...