Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.05.06 - Mintegy kilencvenen búcsúztak a MATE keszthelyi Georgikon campusától szombaton. A végzős hallgatók a hagyományok szerint lovas kocsival keresték fel tanulmányaik helyszíneit, majd a Festetics-kastély parkjában, palotást táncolva köszöntek el az egyetemtől. Az ünnepségen Dr. Rózsa László a campus főigazgatója, Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Manninger Jenő, Keszthely polgármestere és Lázár László, a székelyudvarhelyi egyetemi központ intézetvezetője mondott beszédet.

2024.05.03 - A vetélkedő egy sikeres pályázat segítségével jöhetett létre azzal a szándékkal, hogy a fiatalok megismerjék és dokumentálják a zalai vidék művészettörténeti, irodalmi, népművészeti és természeti kincseit s felfedezzék turisztikai értékeit, különösen azokat az épített és természeti csodákat, amelyek helyet kaptak a helyi, a vármegyei és az országos értéktárban, valamint a hungarikumok gyűjteményében. A résztvevőket Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke és Lucz József polgármester köszöntötte.

2024.05.02 - Május 1-jén nyitották meg az új játszóteret fürdővárosban. Az eseményen a játékok mellett interaktív műsor várta a gyerekeket, volt termelői vásár és fellépők is szórakoztatták a jelenlévőket. A létesítményt Horváth László, a város polgármestere adta át, amelyen jelen volt Dr. Pál Attila, a vármegyei közgyűlés elnöke is.

2024.04.29 - A településen vasárnap tartottak ünnepséget a szépkorúak tiszteletére. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke is. Horváth Gyula polgármesterrel együtt gratuláltak a falu legidősebb jelenlévő tagjainak, Vadász Károlynénak és Gál Józsefnek.

2024.04.29 - Április 25-én, csütörtökön este rendezték meg a zalaegerszegi zsidó hitközségben a pészah ünnepét, melyen Virágh Judit, a hitközség elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Rosenfeld Dániel, a hitközség kántora vezette a vacsorával egybekötött estet. Zala Vármegye Önkormányzatát Pácsonyi Imre, a közgyűlés alelnöke képviselte a rendezvényen.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Nyitott ház akadálymentesítése
2015.02.11

A Zala Megyei Önkormányzat a Nyugat-dunántúli Operatív Program “Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)” c. pályázati kiírás keretében nyert támogatást a zalaegerszegi Nyitott ház Módszertani Intézet komplex akadálymentesítésére.


usz250

A projekt főbb elemei:
– akadálymentes parkolók kialakítása,
– bejárati rámpa felújítása, korlát és járda kiépítése,
– személyszállító lift telepítése,
– akadálymentes wc kialakítása,
– ajtófeliratok, információs táblák és tapintható trékép kihelyezése,
– figyelmeztető és vezető burkolatok, korlátok kialakítása,
– indukciós hurok beépítése.

Az átalakított épület valamennyi fogyatékossági csoport (mozgássérült, látás- vagy hallássérült, értelmi sérült, autista) számára biztosítja az intézmény szolgáltatásaihoz való akadálymentes hozzáférést.

Projekt összköltsége: 25.179.613 Ft

Pályázati támogatás: 21.402.671 Ft

Önerő: 3.776.942 Ft

nyit380

Kedvezményezett: Zala Megyei Önkormányzat – 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.
Közreműködő Szervezet: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. Nyugat-dunántúli Területi Iroda – 9400 Sopron, Verő J. u. 1.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség: www.nfu.hu
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.: www.vati.hu

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben