A Zala Vármegyei Államigazgatási Kollégium (ZMÁK) december 8-án tartotta meg 2023. évi ülését dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja, a kollégium elnökének vezetésével. A rendezvénynek a Mindszentyneum adott helyt Zalaegerszegen. Az államigazgatási kollégium éves ülésén ismét értékelte a kormányhivatal a központi állami szervek területi igazgatási szervezetei, valamint a helyi önkormányzatok együttműködését. Zala vármegyét Pácsonyi Imre alelnök és dr. Mester László főjegyző képviselte az ülésen.
Dr. Sifter Rózsa kiemelte, kiváló együttműködésben dolgoznak a területi kormányzati feladatok elvégzésén. A 2023-as esztendő sikeresnek nevezhető a világban zajló háborús események ellenére. Hangsúlyozta, a magyar kormány döntéseivel idén is a magyar gazdaságot támogatta. Mint mondta, a vármegyében ennek eredménye a munkanélküliség minimálisra csökkenése, valamint a jövőbe mutató beruházások megvalósulása.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere azt ismertette, hogy az elmúlt kilenc évben 5 ezer új munkahely jött létre a városban, az iparűzési adó 3 milliárdról 7,4 milliárd forintra növekedett. Mint mondta, jelenleg a munkaerőhiány okoz gondot, amely helyben nem megoldható. További nagyberuházások várhatóak, szükség van a külföldi vendégmunkásokra, akik meghatározott törvényi keretek között dolgozhatnak az országban.
Ferge László őrnagy, a Magyar Honvédség 20. számú Hadkiegészítő és Toborzó Irodájának vezetője elmondta: már az általános iskola elvégzése után jelentkezhetnek a fiatalok katonai pályára, Zalaegerszegen és Nagykanizsán kadétképzésen vehetnek részt. Felsőfokú tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végezhetik el. A fiatalokon múlik az, hogy kiből mi lesz a honvédségben. Lehetnek tisztek, lövészek, felderítők vagy műszaki katonák. Akik nem tanulnak tovább, azoknak a szerződéses katonai szolgálat nyújt sokféle munkalehetőséget.
A rendezvényen a toborzással kapcsolatosan Kalotsa Gergely őrnagy is felszólalt. Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója a helyi múzeumok közösségi kapcsolatainak fejlesztéséről beszélt.
Fotó és forrás: Zalai Hírlap
vissza...