Újudvaron és Zalaszentjakabon a múlt hét végén, Pákán advent első vasárnapján ünnepelték meg az időseket. Ez utóbbi helyszínen a helyi gyerekek is előadással készültek a szépkorúaknak, ahol a megjelenteket Lukács Tibor polgármester köszöntötte, majd Németh Csaba plébános osztott meg egy történetet a hallgatósággal. Jelen volt az eseményen Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és mindhárom község ünnepségén Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke is.
Cseresnyés Péter I. Erzsébet angol királynőtől vett idézettel kezdte köszöntőjét, miszerint " A fiatal szem élesebben lát, az idős szem mélyebbre." A mélyebben látás- fogalmazott a politikus - az életkorral megszerezhető bölcsesség. Azért fontos, hogy a fiatalok tanuljanak az idősektől, mert ez egyfajta folyamatot jelent a történelemben.
Fotó és forrás: Zalai Hírlap
vissza...