A templomot a 11. század második felében emelik a zalai megyeközpontban szolgáló népek számára. Védőszentje ismeretlen. Az egyhajós, félköríves szentélyzáródású középkori épület bejárata a déli oldalon nyílik, karzata a hajó nyugati végén áll. A 13. század második felétől nem használják. Az alapfalak és a közel 700 síros templom körüli temető az 1948, 1951-53, és 1996. évi ásatások révén vált ismertté.
A sírokat kezdetben egymás mellé ássák. A temető területe hamarosan megtelik, ezért a rokonokat egymás fölé fektetik, családi sírcsoportok alakulnak ki. A legelőkelőbb családok tagjai a hajó déli oldala mentén nyugszanak. A nőket és leányokat S-végű karikákkal, gyöngyökkel, átfúrt római pénzekkel, gyűrűkkel felékszerezve temetik el.
Az Árpád-kori templom alapfalai fölé 1996-ban építik a Szent István magyar király tiszteletére szentelt kápolnát. A szentélyben, az oltár alatt látható középkori oltárlap Zalavár községből került vissza a Várszigetre. A római oszloptörzs töredéke eredetileg az északi hajófal alapozását erősítette.
A templom alaprajza
Sírcsoportok a déli temetőrészből
Sírleletek: többszörös S-végű ezüst karikapár és gyöngysor fluoritszemekkel (Magyar Nemzeti Múzeum)
Sírleletek: bronz mellkereszt (Magyar Nemzeti Múzeum)
Sírleletek: átfúrt római bronzpénz, fluorit és üveggyöngyök, bronz S-végű karikák (Magyar Nemzeti Múzeum)
Sírleletek: Szirmos függőpár (Magyar Nemzeti Múzeum)
