Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.05.06 - Mintegy kilencvenen búcsúztak a MATE keszthelyi Georgikon campusától szombaton. A végzős hallgatók a hagyományok szerint lovas kocsival keresték fel tanulmányaik helyszíneit, majd a Festetics-kastély parkjában, palotást táncolva köszöntek el az egyetemtől. Az ünnepségen Dr. Rózsa László a campus főigazgatója, Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Manninger Jenő, Keszthely polgármestere és Lázár László, a székelyudvarhelyi egyetemi központ intézetvezetője mondott beszédet.

2024.05.03 - A vetélkedő egy sikeres pályázat segítségével jöhetett létre azzal a szándékkal, hogy a fiatalok megismerjék és dokumentálják a zalai vidék művészettörténeti, irodalmi, népművészeti és természeti kincseit s felfedezzék turisztikai értékeit, különösen azokat az épített és természeti csodákat, amelyek helyet kaptak a helyi, a vármegyei és az országos értéktárban, valamint a hungarikumok gyűjteményében. A résztvevőket Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke és Lucz József polgármester köszöntötte.

2024.05.02 - Május 1-jén nyitották meg az új játszóteret fürdővárosban. Az eseményen a játékok mellett interaktív műsor várta a gyerekeket, volt termelői vásár és fellépők is szórakoztatták a jelenlévőket. A létesítményt Horváth László, a város polgármestere adta át, amelyen jelen volt Dr. Pál Attila, a vármegyei közgyűlés elnöke is.

2024.04.29 - A településen vasárnap tartottak ünnepséget a szépkorúak tiszteletére. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke is. Horváth Gyula polgármesterrel együtt gratuláltak a falu legidősebb jelenlévő tagjainak, Vadász Károlynénak és Gál Józsefnek.

2024.04.29 - Április 25-én, csütörtökön este rendezték meg a zalaegerszegi zsidó hitközségben a pészah ünnepét, melyen Virágh Judit, a hitközség elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Rosenfeld Dániel, a hitközség kántora vezette a vacsorával egybekötött estet. Zala Vármegye Önkormányzatát Pácsonyi Imre, a közgyűlés alelnöke képviselte a rendezvényen.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Kutatóközpont épült a zalaegerszegi Járműipari tesztpálya mellett
2019.09.23

Cégvezetők, az ország különböző részeiből érkezett szakemberek és közéleti vezetők jelenlétében pénteken adták át ünnepélyesen a járműipari tesztpálya szomszédságában kialakított ZalaZOne Kutatási és Technológiai Központot, amely magánberuházásban jött létre mintegy tíz hektáros területen.


A járműipari tesztpályához kapcsolódó szereplők, illetve más betelepülő vállalkozások, egyetemi kutatóhelyek, technológiai partnerek számára biztosít kutatási hátteret a most felavatott létesítmény.
Az avatás előtti ünnepségen dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a magyar gazdaság eredményeiről szólt, kiemelve a high-tech beruházási környezet kedvező hatását. a GDP növekedésre. Elmondta, hogy az utóbbi időben a magas technológiájú cégek K+F és innovációs tevékenysége is jelentősen növekedett.
Elhangzott, hogy a tesztpálya szomszédságában felépített létesítmény a vállalkozások, az állam, a képzőintézmények együttműködésének eredménye. A ZalaZone helyet ad képzéseknek, a városban működő egyetemek és vállalatok együttműködésének, inkubációs központ szerepe lesz. Ez az első lépés, a második pedig egy új konstrukció, az úgynevezett science parkok létrehozása lesz.
Az ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester bejelentette, hogy a kormány által az országban tervezett nyolc science park közül az egyik, Szeged után másodikként Zalaegerszegen fog felépülni. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a járműipari tesztpálya építésének helyzetéről tartott tájékoztatást, majd az Autóipari Próbapálya Kft. vezetője, dr. Háry András és Péter Ágota, a Flex Magyarország alelnöke együttműködési megállapodást írt alá.
A Zala Megyei Önkormányzat képviseletében dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke vett részt az eseményen.

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben