2024.05.21 - Megtartották a hagyományos, kétnapos pünkösdi rendezvényt Rédicsen. A rendezvényen megjelenteket Soós Endréné polgármester és Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke köszöntötte.
2024.05.21 - A versenysorozat keretében, a Zala Megyei Diáksport Szövetség szervezésében 2024. május 17 – 2024. május 19. között Zalaegerszegen a Városi Sportcentrumban került megrendezésre az V-VI. korcsoportos Lány Labdarúgás Diákolimpia® országos döntője. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára pénteken este került sor a Mindszenty Sportközpontban, ahol Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte a résztvevőket.
2024.05.16 - A vármegye önkormányzata csütörtökön immár negyedik alkalommal szervezte meg és bonyolította le sikeresen a falu-és tanyagondnoki alapképzést záró vizsgát. A tanúsítványokat az eredményes vizsgát követően Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke adta át a 21 résztvevőnek. Köszönetet mondott a képzés előadóinak a felkészítésben nyújtott szakmai támogatásért, és gratulált a hallgatóknak a sikeres megmérettetéshez, kitartást kívánva a falugondnoki teendőkhöz.
2024.05.13 - Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte az alsópáhoki Bodzavirág Népdalkör szombaton. Az eseményen Czigány Sándor polgármester és Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke gratulált a népdalkör vezetőjének, Füle Jánosné Kiss Hajnalkának a csoport működéséhez. A résztvevők a jeles évfordulót természetesen zenével ünnepelték, amelyben közreműködött ifj. Horváth Károly népzenész is.
2024.05.13 - Hetés vendégül lát! címmel rendetek kétnapos gasztrokulturális rendezvényt a hétvégén a hetési falvakban. Ezen a tájon a mai napig őrzik a hagyományokat a gasztronómia és a kézművesség terén, amelyet az évenként májusban, pünkösd előtt megrendezett rendezvény során igyekeznek is bemutatni. A rendezvényen köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő és Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, aki azon véleményét fogalmazta, meg, hogy a kisebb falvak kitörési lehetősége azok élhetővé, vonzóvá tétele, hiszen sokan költöznek vidékre a városi nyüzsgésből.
Helyszín Vajda János Gimnázium – Mozgás Háza Keszthely, Erzsébet királyné utca 2. (Parkolás a Gimnázium udvarán)
Támogató
Zala Megyei Közgyűlés
Fővédnök
Manninger Jenő
Zala Megyei Közgyűlés elnöke
Országgyűlési képviselő
Védnök
Pálinkás Róbert
Zala Megyei Közgyűlés
Oktatási, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke
Keszthely Város alpolgármestere
PROGRAM
12:45 -13:15 Érkezés, regisztráció
13:30 Vajda János Gimnázium tanulóinak műsora
Megnyitó – Pálinkás Róbert.
Keszthely sportjának bemutatása – Ágh Pál volt I. osztályú atléta, a Keszthelyi Olimpiai Baráti Kör tagja
Drogprevenció – Bükiné Papp Zsuzsanna ZMRFK bűnmegelőzési osztályvezető
Ifjúság helyzete, kapcsolata a sporttal – Bene Csaba Zsigmondy – Széchenyi Középiskola igazgatója
Kérdések, válaszok
15:00 Szünet – büfé
Edzőképzés-továbbképzés – Dr. Tamás István a Magyar Edzők Társasága főtitkára
Magyar sport szervezeti, strukturális és koncepcionális változásai – Bardóczy Gábor a NEFMI Sportszakmai Főosztályának vezetője
Kérdések, válaszok
17:00 Konferencia zárása
Moderátor: Kámán Ferenc a Zala Megyei Közgyűlés vezető főtanácsosa
Kísérőprogram:
Drogprevenciós kiállítás – a helyszínen.
18:00 Balaton Múzeum
„Testedzés és életöröm” kiállítás megnyitója