2024.05.16 - A vármegye önkormányzata csütörtökön immár negyedik alkalommal szervezte meg és bonyolította le sikeresen a falu-és tanyagondnoki alapképzést záró vizsgát. A tanúsítványokat az eredményes vizsgát követően Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke adta át a 21 résztvevőnek. Köszönetet mondott a képzés előadóinak a felkészítésben nyújtott szakmai támogatásért, és gratulált a hallgatóknak a sikeres megmérettetéshez, kitartást kívánva a falugondnoki teendőkhöz.
2024.05.13 - Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte az alsópáhoki Bodzavirág Népdalkör szombaton. Az eseményen Czigány Sándor polgármester és Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke gratulált a népdalkör vezetőjének, Füle Jánosné Kiss Hajnalkának a csoport működéséhez. A résztvevők a jeles évfordulót természetesen zenével ünnepelték, amelyben közreműködött ifj. Horváth Károly népzenész is.
2024.05.13 - Hetés vendégül lát! címmel rendetek kétnapos gasztrokulturális rendezvényt a hétvégén a hetési falvakban. Ezen a tájon a mai napig őrzik a hagyományokat a gasztronómia és a kézművesség terén, amelyet az évenként májusban, pünkösd előtt megrendezett rendezvény során igyekeznek is bemutatni. A rendezvényen köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő és Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, aki azon véleményét fogalmazta, meg, hogy a kisebb falvak kitörési lehetősége azok élhetővé, vonzóvá tétele, hiszen sokan költöznek vidékre a városi nyüzsgésből.
2024.05.13 - Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata pénteken tartotta ünnepi közgyűlését, ahol a Keresztury-emlékév keretében tartott eseményen Balaicz Zoltán polgármester úgy fogalmazott: "Zalaegerszeg mindannyiunk életében a stabil pont, de a város története a folyamatos változás története.” A rendezvényen részt vett Dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, Dr. Sifter Rózsa főispán és Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke is.
2024.05.13 - A kórház korábbi főigazgatója, Dr. Balogh Zoltán főorvos emléktábláját avatták fel pénteken a fürdővárosban. Az ünnepi eseményen Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke is méltatta az intézményvezető munkásságát, amelynek most méltó emléket állítottak.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében avatták fel Zalaegerszegen a Zalaco Sütőipari Zrt. új üzemcsarnokát.
A cég 2015-ben végrehajtott már egy jelentős fejlesztést a városban, amikor 1,3 milliárd forintos beruházással új üzemcsarnokot építettek a zalaegerszegi északi ipari parkban és ezzel 150 új munkahelyet létesítettek.
Ezt követően 2018-ban újabb befektetésről döntött a menedzsment, amit a város közgyűlése is támogatott. Ennek keretében 4 milliárd forint értékű fejlesztésbe kezdett a vállalat, amit 836 millió forint állami támogatással segített a kormány. Mindez újabb 150 álláshelyet eredményez majd.
A beruházás keretében elkészült az új üzemcsarnok, melyet ma adtak át ünnepélyesen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Berta László elnök-vezérigazgató, valamint megyei és városi vezetők közreműködésével.
A Zala Megyei Önkormányzat képviseletében dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke vett részt az eseményen.
A Zalai borvidék
A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.