Falunapot tartottak szombaton délután a mindössze 37 fős Kozmadombján, amelyen részt vett Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Vigh László, a térség országgyűlési képviselője.
Köszöntőjében az elnök kiemelte, hogy a gyökértelen társadalom helyett összetartó közösségekre van szükség a boldogulás érdekében, míg Vigh László egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy leginkább a helyieken múlik megtalálják-e helyben a számításukat. A település polgármesterének az elmúlt év során elért eredményeket ismertető beszámolóját és a helyiektől további összefogást kérő beszédét követően gyermekek és fiatal előadók műsorral köszöntötték a falu lakóit és az elszármazottakat.
(Fotó: Zalai Hírlap)
vissza...