Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.05.28 - Zalalövő Város Önkormányzata TOP Plusz pályázati forrásból nyert támogatás segítségével végezte el a város Egészségügyi Központjának belső felújítását. Az átadási ünnepségre kedden délelőtt került sor. Az eseményen jelen volt Vigh László országgyűlési képviselő, Dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja és Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, aki beszédet mondott az átadás alkalmából.

2024.05.28 - Jandó László, a település korábbi polgármestere kapta az idén alapított Pusztaszentlászlóért díjat. Az elismerést Kaj István, a település jelenlegi vezetője, Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője, valamint Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke adták át a kitüntetettnek.

2024.05.28 - Gazdasági fórumot szervezett hétfőn délután a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Mindszentyneumban. A hagyományokhoz híven elismeréseket nyújtottak át, valamint köszöntötték a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen döntős helyezést elért diákokat. A gazdasági fórumon dr. Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese tartott előadást. A fórumot Kovács Dezső kamarai elnök nyitotta meg, Dr. Sifter Rózsa főispán mondott köszöntőt, Balaicz Zoltán polgármester pedig a város fejlesztéseit, terveit ismertette. Az ünnepségen Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke mondott pohárköszöntőt, méltatta a díjazottak példamutató munkáját.

2024.05.27 - A dél-zalai városban vasárnap délelőtt emlékeztek a hadszíntereken életüket vesztett katonákra, a harci cselekmények polgári áldozataira. A megemlékezésen Zala Vármegye Önkormányzatát Bene Csaba, a közgyűlés alelnöke képviselte.

2024.05.27 - A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén összevonva rendezte meg falunapját és horvát nemzetiségi napját Molnári önkormányzata. A szombati rendezvényen sor kerülhetett az egészségház avatóünnepségére is, amelyen jelen volt és köszöntöt mondott a térség országgyűlési képviselője, Cseresnyés Péter és a vármegyei közgyűlés alelnöke, Bene Csaba.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


CETC Route 65 – útvonal tengerekhez
2015.02.11

2004. április 6-án a lengyelországi Szczecin-ben a Svéd Királyság Skane Régiója, a Lengyel Köztársaság Nyugat-Pommerániai, Alsó-Sziléziai és Lubusi Régiói, a Cseh Köztársaság Hradec Kralove Régiója, valamint a Szlovák Köztársaság Pozsonyi Önkormányzati Régiója megállapodást írt alá, egy a Balti tengertől – akkor még Pozsonyig kiépítendő közlekedési folyosó létrehozására.


2007. május 29-én Pozsonyban aláírt Politikai Nyilatkozat alapján a kezdeményezés már újabb tagokkal bővült, Vas, Zala megyék mellett a Horvát Köztársaság Varasd, valamint a Szlovák Köztársaság Nagyszombat Önkormányzati Régió képviselőivel. Ezzel az aktussal létrejött a Baltikumtól az Adriáig terjedő Észak- Déli Közlekedési Folyosó (CETC) szervezete. A CETC Irányító Bizottság legutóbbi 15. ülésén 2008. december 4-5-én Győr-Moson-Sopron megye is teljes jogú tagjává vált a CETC kezdeményezésnek.

A tagrégiók szándéknyilatkozatot írtak alá, miszerint erőfeszítéseket tesznek az észak-dél irányú, multi-modális elérhetőség javítására, a környezetbarát közlekedési ágak fejlesztésére Közép-Európában. A fokozott együttműködés és kiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődés által meg kell teremteni a CETC térség prosperálását, vonzóbbá tételét és kölcsönös elérhetőség feltételeit az érintett országok lakossága, a turisták és az ott dolgozók számára. Kifejezték szándékukat aziránt, hogy a Transz Európai Hálózat (TEN) 2010. évi felülvizsgálata során a teljes CETC útvonal kerüljön be a nemzetközi közlekedési folyosók közé, mint a Baltikumtól az Adriáig terjedő új észak-déli tengely. Továbbá kezdeményezték, hogy – uniós források felhasználásával – készüljön megalapozó területfejlesztési és megvalósíthatósági tanulmány a folyosó területére, figyelembe véve a teljes közép-európai térség szerkezetét meghatározó hálózat további elemeit.

2008. május 9-én megalakult a CETC Magyarországi Támogató Csoportja, melynek feladata a magyar kormányzat illetékesei, valamint a közlekedési szakma támogatásának elnyerése. A magyarországi Támogatói Csoport saját működési területükön és kapcsolati hálóikon keresztül erőfeszítéseket tesznek a kezdeményezés társadalmi és politikai elfogadtatására, felkérik kormányzataik illetékeseit és szakembereit, hogy támogassák a kezdeményezést és tárgyaljanak róla nemzeti és nemzetközi szinten, az Európai Bizottság Energia- Közlekedés és Regionális Közlekedési Főigazgatóságával, a Régiók Bizottságával, és más EU intézményekkel.

A folyosó kiépítésének magyarországi szakasza megegyezik a M15 Rajka (SK) Mosonmagyaróvár – M86 Mosonmagyaróvár-Csorna-Szombathely – M9 Szombathely-Zalaegerszeg-Nagykanizsa – M7 Nagykanizsa-Letenye (HR) nyomvonallal, vagyis a Nyugat-dunántúli Régió észak-déli közlekedési tengelyének terveivel. Ezt a nyomvonalat 2009. február 5-én Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala Megyei Közgyűlés elnökei szerződésben rögzítették.

2009. április 29-én Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke átvette a Közép-Európai Közlekedési Korridor Kezdeményezés elnökségét. A három nyugat-magyarországi tagmegye megállapodása alapján – a Vas és Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökeinek felkérésére – 2009 végéig Zala megye látja el az elnökséggel járó feladatokat. Ennek megfelelően szeptember 10-én Győr-Moson-Sopron megyében, november 5-én Vas megyében és december 9-10-én Zala megyében tartanak tanácskozást a tagrégiók.

A CETC Technikai Titkársága, Irányító Hatósága, Munkacsoportja, valamint a CETC Nemzeti Támogató Csoportjai összehangolt lobbytevékenységet folytatnak, nemzetközi konferenciákon népszerűsítik a folyosót, prospektusokat, kiadványokat jelentetnek meg, véleményezték többek között a „Zöld Könyvet”. A CETC tagjai kezdeményezik a Közép-Európai Közlekedési Folyosó által érintett országok közlekedési minisztereinek találkozóját, melyet a CETC szczecini titkársága közreműködésével a Lengyel Kormány szervez meg várhatóan még 2009 folyamán. Szeptember 29-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben az új képviselőknek mutatkozik be a Közép-Európai Közlekedési Folyosó Kezdeményezés, amit 30-án szakmai konferencia követ. Az október 5-8-án szintén Brüsszelben megrendezésre kerülő Open Days rendezvénysorozat keretében ismét lehetőség lesz a CETC népszerűsítésére.

Nagy Tibor, területfejlesztési ügyek koordinátora
Zala Megyei Közgyűlés Hivatala

cetc3

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben