Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

Átadták az egészségházat Molnáriban
2024.05.27

A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén összevonva rendezte meg falunapját és horvát nemzetiségi napját Molnári önkormányzata. A szombati rendezvényen sor kerülhetett az egészségház avatóünnepségére is, amelyen jelen volt és köszöntöt mondott a térség országgyűlési képviselője, Cseresnyés Péter és a vármegyei közgyűlés alelnöke, Bene Csaba.


A beruházást az önkormányzat két pályázati támogatásból valósította meg: a Magyar Falu Program révén elnyert kilencmillió forintból a korábban üresen állt épület tetőfelújítását és nyílászáróinak cseréjét oldották meg, majd a terület- és településfejlesztési operatív program biztosította további 45 millió forintból a teljes rekonstrukciót is elvégezték. Ennek köszönhetően ebbe az épületbe költözhet a védőnői szolgálat, amely korábban az óvoda volt szolgálati lakásában működött. Ugyancsak az egészségházba költözik a háziorvosi rendelő, ezáltal valóban kihasználttá válik a megújult épület.

Cseresnyés Péter a községben az elmúlt öt év során megvalósult fejlesztésekre utalva arról beszélt, hogy az az önkormányzat végzi jól a munkáját, amely elsősorban a helyi lakosok életét kényelmesebbé, munkáját könnyebbé tevő beruházásokat valósít meg. A magyar állam pedig azért tudott ehhez a vidéki kistelepülések számára korábban nem látott lehetőségeket biztosítani, mert az ukrajnai háború kitöréséig szárnyalt a magyar gazdaság.

Bene Csaba a fejlesztések méltatásán túl többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy Molnári abban a szerencsés helyzetben van, hogy saját háziorvossal rendelkezik. Ez annak is köszönhető, hogy a község önkormányzata igyekszik vonzó körülményeket teremteni a szakemberek megtartásához.

Az egészségház átadóját követően az egykori iskolaépület udvarán a trianoni határmegállapítások során tolmácsként a magyar érdekeket képviselő, s ezzel Molnári, valamint a környező települések Magyarországon való maradásában elévülhetetlen szerepet játszó Steyer József tiszteletére avattak emléktáblát.

Fotó és forrás: Zalai Hírlap

vissza...