2024.05.21 - Megtartották a hagyományos, kétnapos pünkösdi rendezvényt Rédicsen. A rendezvényen megjelenteket Soós Endréné polgármester és Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke köszöntötte.
2024.05.21 - A versenysorozat keretében, a Zala Megyei Diáksport Szövetség szervezésében 2024. május 17 – 2024. május 19. között Zalaegerszegen a Városi Sportcentrumban került megrendezésre az V-VI. korcsoportos Lány Labdarúgás Diákolimpia® országos döntője. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára pénteken este került sor a Mindszenty Sportközpontban, ahol Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte a résztvevőket.
2024.05.16 - A vármegye önkormányzata csütörtökön immár negyedik alkalommal szervezte meg és bonyolította le sikeresen a falu-és tanyagondnoki alapképzést záró vizsgát. A tanúsítványokat az eredményes vizsgát követően Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke adta át a 21 résztvevőnek. Köszönetet mondott a képzés előadóinak a felkészítésben nyújtott szakmai támogatásért, és gratulált a hallgatóknak a sikeres megmérettetéshez, kitartást kívánva a falugondnoki teendőkhöz.
2024.05.13 - Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte az alsópáhoki Bodzavirág Népdalkör szombaton. Az eseményen Czigány Sándor polgármester és Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke gratulált a népdalkör vezetőjének, Füle Jánosné Kiss Hajnalkának a csoport működéséhez. A résztvevők a jeles évfordulót természetesen zenével ünnepelték, amelyben közreműködött ifj. Horváth Károly népzenész is.
2024.05.13 - Hetés vendégül lát! címmel rendetek kétnapos gasztrokulturális rendezvényt a hétvégén a hetési falvakban. Ezen a tájon a mai napig őrzik a hagyományokat a gasztronómia és a kézművesség terén, amelyet az évenként májusban, pünkösd előtt megrendezett rendezvény során igyekeznek is bemutatni. A rendezvényen köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő és Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, aki azon véleményét fogalmazta, meg, hogy a kisebb falvak kitörési lehetősége azok élhetővé, vonzóvá tétele, hiszen sokan költöznek vidékre a városi nyüzsgésből.
Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatási rendszeréhez benyújtott Egészséges Közösségek című SI-HU-2-2-022 számú projekt
Kbt. 122. § (7) bekezdése alapján hirdetmény közzététele nélkül lefolytatott közbeszerzési eljárás.
Egészséges Közösségek (Helathy) projekt keretében: mozgásösztönző, mozgáskultúra-fejlesztő, környezet- és egészségtudatos programok, állóképesség-fejlesztő tevékenységek végrehajtásához szükséges eszközök beszerzése.
Gyarmati Adrienn
térségfejlesztési és beszerzési munkatárs
Zala Megyei Önkormányzati Hivatal
Térségfejlesztési Osztály
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.
tel.: 06-92/500-715, 30/947-3119
fax: 06-92/500-729
e-mail: gyarmati.adrienn@zalamegye.hu
vissza...