A Zala Megyei Önkormányzat 2021. október 7-én információs napot szervezett a CO-EMEP projekt keretében Lentiben. Az eseményt Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg.
bővebben...Sokéves hagyomány a településen, hogy az önkormányzat köszönti és megajándékozza a kerek évfordulót ünneplő polgárait. A tavalyi évben erre nem nyílt lehetőség, így az érintetteket idén vendégelték meg. Szabó András polgármester és Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Idősügyi Tanács elnöke és a megyegyűlés alelnöke összesen 18 lakosnak gratulálhatott.
bővebben...2021. október 6-án tartotta közgyűlését a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, amelyen Zala megye képviseletében Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke vett részt.
bővebben...A Zala Megyei Önkormányzat által vezetett konzorcium, 2021 márciusában többletforrás igényt nyújtott be a Zala innovatív foglalkoztatási paktum megvalósításra, az Irányító Hatóság 2021 júliusban elfogadta a kérelmet, melyről 2021. augusztus 2-án Kormányhatározat született, melyben 140 millió forintnyi pluszforrást ítéltek meg a projekt támogatásának növelésére.
bővebben...Harminc, a kárpátaljai Munkács település II. Rákóczi Ferenc szakközépiskola legjobb tanulmányi eredményt elért diákja érkezett egy hétre a Holnapocska táborba. A Zala Megyei Közgyűlés finanszírozásával létrejött kirándulás során a megye történelmi és természeti értékein túl a fiatalok megismerkedhettek az ország legnagyobb élményparkjában lévő attrakciókkal. A diákokat Dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke is meglátogatta.
bővebben...Földön és levegőben autonóm mozgásra képes járművekkel kapcsolatos kutatási eredmények, technológiák kerültek terítékre pénteken a harmadik innovációs napon, amelyen jelen volt Balaicz Zoltán polgármester, Dr. Pál Attila megyei közgyűlési elnök, dr. Palkovics László innovációs és technológia miniszter, valamint Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.
bővebben...A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben pénteken tartották a Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Országos Szövetsége által az idősek világnapja alkalmából szervezett rendezvényt, amelyen Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is köszöntötte a megjelenteket.
bővebben...A megyei Idősügyi Tanács szerdán tartotta ülését a Megyeházán. A tanácskozást Pácsonyi Imre, az idősügyi tanács elnöke vezette.
bővebben...Állami támogatással megépült a közlekedésbiztonságot szolgáló buszmegálló és a község központját az ipari övezettel összekötő kerékpárút, míg a Schunk Carbon Technology Kft. saját beruházásában egy 160 férőhelyes parkoló is létesült ezek szomszédságában. Az ünnepség díszvendégei dr. Klaus Löcker a Schunk konszern autóipari üzletágának vezetője, Werner Gaigg a Schunk Carbon Technology Kft. igazgatója, Cseresnyés Péter miniszterelnöki biztos, államtitkár; dr. Mosóczi László az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Vigh László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő és Dr. Pál Attila a megyei közgyűlés elnöke voltak.
bővebben...A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az idei évben is meghirdette 80 %-os támogatás intenzitású mesterképzését és vizsgáit több szakmában a megújult képzési program alapján. A jelentkezők közül 6 fő szakács és 7 fő autószerelő májusban kezdte meg a felkészülést, amely szeptemberben zárul. A mesterjelöltek bizottság előtt adnak számot szakmai tudásukról az írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgákon. A mesterjelöltek díszebédjén részt vett Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is.
bővebben...