2024.05.23 - Magyarország miniszterelnöke csütörtökön Zalaegerszegen folytatta európai parlamenti választási kampánykörútját. A zalai megyeszékhelyre érkezve beszélgetést folytatott a jelenlegi és újrainduló képviselőjelöltekkel, majd a Kvártélyház udvarán szélesebb körű hallgatóság előtt hangsúlyozta a június 9-i választás tétjét. Az eseményen a Zala Vármegyei Közgyűlés képviseletében a testület elnöke, Dr. Pál Attila vett részt.
2024.05.23 - A konferencián dr. Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke, dr. Birkner Zoltán, a Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform elnöke, Dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke, Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere részvételével vette kezdetét a szakmai program. A zöld energia és fenntarthatóság témája köré szervezett eseményen két napon keresztül a technológiáé lesz a főszerep és kiemelt hangsúlyt kap a klímavédelem is.
2024.05.23 - A csütörtökön kezdődött GreenTech konferencián a keszthelyi Asbóth Sándor Technikum standja előtt Pácsonyi Imre a vármegyei közgyűlés alelnöke Csótár András igazgatóval, valamint a zalaegerszegi Ganz Ábrahám Technikum igazgatójával, Gaider Gergellyel cserélt eszmét. A kétnapos fenntarthatósági szakkiállításon a megnyitókat követően kerekasztal-beszélgetésekre, előadásokra kerül sor.
2024.05.23 - Keretmegállapodást kötött egymással szerdán Keszthely Város Önkormányzata és a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. A Zala Vármegyei Közgyűlés által alapított szervezet 1992 óta segíti a vármegye vállalkozóit finanszírozással, tanácsadással, kedvező indulási feltételek biztosításával. A megállapodás értelmében a város az alapítványon keresztül biztosít támogatást a vállalkozások beruházási célú hitelszerződéseihez. Az okiratot a ZMVA részéről Pácsonyi Imre, a Kuratórium elnöke, míg Keszthely város részéről Manninger Jenő polgármester látta el kézjegyével.
2024.05.21 - Megtartották a hagyományos, kétnapos pünkösdi rendezvényt Rédicsen. A rendezvényen megjelenteket Soós Endréné polgármester és Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke köszöntötte.
A pályázat meghirdetése és benyújtása a Zala Megyei Közgyűlés 9/2000.(IV.18.) KR rendelete alapján történik. A pályázat lebonyolítója a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal.
1. A pályázat benyújtásának feltételei:
A kollégiumi férőhely elnyerésére az a hallgató pályázhat, aki
· állandó lakóhellyel rendelkezik Zala megyében,
· érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkezik valamelyik pécsi egyetem vagy főiskola nappali tagozatán, (illetve tárgyévben felvételt nyert) és megfelel azon egyetem és főiskola kollégiumi férőhely elbírálási szempontjainak,
· kollégiumi helyét nem fegyelmi okból veszítette el, és
· akit nem zártak ki a 9/2000. (IV. 18.) KR rendelet 3.§ (4) bekezdésében foglalt szabályok megszegéséért. (Amennyiben a hallgató bármely okból nem tart igényt az általa elnyert férőhelyre, köteles postafordultával azt jelezni a pályázat kiírójának.
A férőhely másnak nem adható át.)
2. A pályázat elbírálásának szempontjai:
· a hallgató szociális körülményei, melyek a kollégiumi ellátást indokolttá teszik.
· a hallgatónak az elbírálást megelőző félévben elért jó tanulmányi eredménye (első évfolyamos hallgató esetén az érettségi eredménye), választott szakterületével, vagy más tanulmányaival összefüggő kiemelkedő teljesítménye.
3. A pályázat benyújtásának módja:
A kollégiumi férőhelyre pályázni adatlappal (és a szükséges mellékletek csatolásával) lehet.
A pályázati adatlap kötelező mellékletei:
a tárgyév lezárt tanulmányi eredményének hivatalos igazolása, első évfolyamos hallgató esetén érettségi bizonyítvány másolata, valamint felsőoktatási intézmény igazolása a felvételről,
tanulói jogviszony igazolása (iskolalátogatási igazolás)
a jövedelem típusának megfelelő igazolások (munkáltatói kereset, NAV jövedelemigazolás), nyugdíj és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásokról szóló igazolás, önkormányzat, munkaügyi szervek által folyósított pénzbeli ellátásról szóló igazolások, és egyéb a kollégiumi ellátást indokoló (pl. egészségügyi rászorultságról szóló) dokumentumok.
Az adatlap átvehető, illetve igényelhető megcímzett, felbélyegzett válaszborítékkal a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezési Osztályán (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.), vagy letölthető a Zala Megyei Önkormányzat honlapjáról (www.zala.hu).
A pályázatot a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal címére (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.) 1 példányban, postai úton, vagy személyesen kell benyújtani.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: Zala Megyei Önkormányzati Hivatal, telefon: 92/500-721.
4. A pályázatok beérkezésének határideje: 2020. augusztus 10.
A pályázók értesítése az elbírálásról: 2020. augusztus 31-ig.
5. A pályázati felhívás kiírásait figyelmen kívül hagyó pályázó automatikusan kizárja magát a részvételből.
6. Egyéb:
Ø A kollégiumi férőhely egy tanítási évre vonatkozik.
Ø Amennyiben a hallgató bármely okból nem tart igényt az általa elnyert férőhelyre, köteles postafordultával azt jelezni a pályázat kiírójának.
Ø A férőhely másnak nem adható át. E szabály megszegése kizárást jelent a tanulmányok teljes idejére.
Ø Azonos feltételek esetén elsőbbséget élveznek a megye kisebb településén élő hallgatók.
vissza...