Az évtizedek óta folyó egyre kiterjedtebb régészeti kutatások valamennyi történelmi kor emberének emlékét felszínre hozták. Megtalálhatók Zalában az őskor leletei, a rómaiak és a népvándorláskor emlékei egyaránt. A legkorábbi épületeket a rómaiak hagyták az utókorra, kiváló úthálózatuk egyik legfontosabbika, a Borostyánkő út Zala megyén vezetett át. A magyarok az első […]

Az évtizedek óta folyó egyre kiterjedtebb régészeti kutatások valamennyi történelmi kor emberének emlékét felszínre hozták. Megtalálhatók Zalában az őskor leletei, a rómaiak és a népvándorláskor emlékei egyaránt. A legkorábbi épületeket a rómaiak hagyták az utókorra, kiváló úthálózatuk egyik legfontosabbika, a Borostyánkő út Zala megyén vezetett át.
A magyarok az első ezredvégen jelennek meg itt. A régi lakosság minden valószínűség szerint a helyén maradt, összeolvadt a letelepedő magyarsággal. Szláv eredetű helységneveink is erre a folyamatra utalnak.

Első királyunk, Szent István létrehozta mind a mai napig élő közigazgatási szervezetünket, a megyerendszert, melynek szolgálatára a várnépeket rendelte. A királyi vármegye első székhelye Kolon volt, nevére napjainkra már csak a Balatonmagyaród és Zalakomár közötti részen egy dűlőnév emlékeztet.
A vármegye székhelyét később , valószínűleg Szent László király helyezte át Zalavárra, ahol még Szent István alapított bencés monostort. A korabeli gyakorlatnak megfelelően előbb az uralkodó alapított kolostorokat, majd később a megye nagybirtokos családjai is követték ezt a példát: a király által alapított zalavári és tihanyi apátságok mellett a Gutkeled nemzetség Csatáron, a Kador Nagykapornakon bencéseket, a Türje nembeli Dénes Türjén premontreieket, a Lackfi család Keszthelyre ferenceseket hívott. A középkorban Zala megyében többszáz település volt található, ám ezek többségét mindössze 5 – 10 család lakta
XIII. században megjelennek a királyi szerviensek, akik 1232-ben Kehidán kiadott – ma a Magyar Országos Levéltárban található – oklevele társadalomtörténetünk és jogtörténetünk egyik kimagasló emléke: a középnemesség területi csoportosulásának dokumentuma, innen számítjuk a nemesi vármegye kezdetét, mai megyerendszerünk kialakulását.

A középkor sok építészeti emlékkel gazdagította megyénket. A már említett templomok, monostorok mellett várak is épültek, Kanizsán, Egerváron, Reziben és Lentiben.
A XV. században aztán megerősödtek a nagybirtokok, kiemelkedtek a magyar városfejlődésben olyan nagy és sajátos szerepet játszó mezővárosok. A Hunyadiak korában már 34 mezővárost említenek, melyek lakossága differenciálódott és a földművesek mellett egyre nagyobb számban jelen vannak a kézművesek.

XVI. század a törökdúlás százada. Zsákmányszerző portyáikon gyakran dúlják fel a falvakat, főleg Szigetvár 1566-ban történt eleste után. A kulcsfontosságúvá vált Kanizsa várának 1600-ban történt elestével nem maradt számottevő vár a környéken. Kis, általában palánkvárakból álló várlánccal próbáltak ellenállni a törököknek. Ezek a várak arra semmiképpen nem voltak jók, hogy egy nagyobb török csapatot megállítsanak, de arra mindenképpen, hogy eredményesen vegyék fel a portyázó kisebb csapatokkal a küzdelmet.

A megye mezővárosai közül Kanizsa gyors fejlődésnek indult, Keszthelyen kialakult a Festeticsek birtokközpontja és Egerszegen – miután felépült a vármegyeháza 1732-ben – állandósult a megyeszékhely. De ebben a században nyílik meg Kanizsán a piarista, 1772-ben Keszthelyen a ferences gimnázium, melyet később a premontrei tanító rend vesz át, s mintegy a folyamat megkoronázásaként 1797-ben Festetics György létrehozza a mezőgazdasági felsőoktatás intézményét, a Georgikont.

A 19. század első felének politikai – társadalmi pezsgésében a reformkor az országos politika színpadára szólítja Deák Ferencet és az 1849-ben mártírhalált halt Csány Lászlót. Balatonfüreden felépül a kőszínház, Pálóczi Horváth Ádám irodalmi csoportot szervez “Göcseji Helikon” néven, kifut az első gőzhajó a Balatonra és táncolnak a füredi Anna-bálon, majd megindul a fürdőélet a Berzsenyi által “százszoros édennek” nevezett Balatonparton. A század hatvanas éveiben a vasútépítés hoz új lendületet a megye gazdaságába, s ennek elsősorban a csomóponttá váló Nagykanizsa lesz a kedvezményezettje, s kialakul egy – máig is érezhető – kettősség a megyében: Nagykanizsa lesz a gazdasági központ, míg Zalaegerszeg a közigazgatás centruma. Az első világháború utáni békeszerződés során elcsatolják Zala megyétől a megye délnyugati területeit, és a Muraközt, majd az 1950-es közigazgatási átszervezés a Balaton északi partját – Keszthellyel együtt – Veszprém megyéhez csatolja. Keszthely és környéke csak 1979-től tartozik ismét Zala megyéhez. Az első világháborútól a gazdasági válságig tartó időszakban komoly városfejlesztő programokat valósítanak meg a városaink. A harmincas évek közepén megpróbálják meghonosítani a falusi turizmust és megrendezésre kerül 1935-ben az első Göcsej Hét.

A harmincas évek végén pedig egy új iparág honosodik meg Dél-Zalában: az olajipar, mely mind a mai napig jelentős szerepet tölt be a megye gazdaságában. A második világháborút követő nehéz évtizedek az egyenlőtlen fejlődést hozzák magukkal, hiszen a határmenti területek alulfejlettsége él együtt az intenzív városfejlesztéssel.Az utóbbi másfél évtizedben azonban a megye és lakói egyre-másra használják ki földrajzi helyzetükből fakadó előnyöket, ami egyrészt Horvátországhoz,

Forrás: Zala Megye Archontológiája 1138-2000 / Molnár András (szerk). – Zalai Gyűjtemény, 50. – Zalaegerszeg: Zala Megyei Levéltár, 2000. – 524 p.