A (vár)megye a magyar közigazgatás máig élő és működő középszintű egysége, amelyet István király teremtett meg. István királyságának központi elmei a várak, illetve a köréjük szerveződött ispánságok voltak. A két szervezet – a várispánság és a vármegye – szoros kapcsolatban állt egymással, de nem volt azonos. A vármegye területébe a […]

A (vár)megye a magyar közigazgatás máig élő és működő középszintű egysége, amelyet István király teremtett meg. István királyságának központi elmei a várak, illetve a köréjük szerveződött ispánságok voltak.
A két szervezet – a várispánság és a vármegye – szoros kapcsolatban állt egymással, de nem volt azonos. A vármegye területébe a megyén belüli összes (királyi, egyházi, földesúri) birtok is beletartozott. A várispánság élén álló ispán volt egyben a megyét kormányzó megyésispán is, ami bírói és közigazgatási funkciót egyaránt jelentett.

Az első vármegyék a Dunántúlon alakultak ki. Közülük 1009-ben említik először a források Kolon megyét, a mai Zalát, mely magában foglalta a mai Somogyot és Szlavónia egy részét. Központja Kolonvár, majd Szent László idején Zalavár lett.
A XIII. században a megyék nemesi vármegyékké “alakultak át”, melyhez a kezdőlökést a zalai királyi szerviensek által Kehidán kiadott oklevél adta, melyben maguk kívántak igazságot szolgáltatni saját ügyeikben.
Területén belül a XV. Században kerültek kialakításra kisebb egységek, a járások, melyek földrajzi alapon szerveződtek.
A nemesi megye közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatokat egyaránt ellátott. Fő testületi szervei a törvényszék és a közgyűlés.

Kanizsa elfoglalásával egy kisebb sáv az Oszmán birodalomhoz került a XVII. Században, más változás területét ebben az időben nem érintette. Annyiban viszont igen, hogy hozzá csatolták 1596 és 1715 között Somogy megyét, mivel annak területe oszmán fennhatóság alá került.
A török háborúk kora a megyei önkormányzatok kiépítésének korszaka. A háborús viszonyok, a közbiztonság meggyengülése miatt a mindennapi élet szabályozása, a tulajdonképpeni közigazgatás a vármegyére maradt. Tisztviselőit – a király által kinevezett főispán kivételével – maga választotta, vagy nevezte ki. Rá hárult a közrend fenntartása, vásártartás szabályozása, mértékek és árak limitálása.  Fontos feladatai közé tartozott a statútumok alkotása.
1733-ra készült el Zalaegerszegen a megyeháza, a mai bíróság épülete. Itt kapott helyet a közgyűlés, a börtön és a levéltár is. Ez a tény véglegesen eldöntötte a megyeszékhely kérdést is.
A megye központi szerve a közgyűlés volt melyet évente 6-12 alkalommal hívtak össze, kezdetben Kehidán és Kapornakon, majd 1567-től általában Egerszegen.

A megye hivatalszerkezete – leszámítva II. József reform-kalandjait – lényegében 1849-ig változatlan maradt, beleértve területét is. 1849 decemberében azonban az osztrák minisztertanács ideiglenesen Horvátországhoz csatolta a Muraközt.
Az egyes tisztségeket a megye közgyűlése választás útján, a főispán pedig kinevezéssel töltötte be az 1790 és 1825 között ötévente, később háromévente tartott tisztújítás során.

1849 után bevezetett – osztrák – szisztéma megszüntette a megyei önkormányzatokat, továbbá az addigi három szintű igazgatást (ország, megye, járás) négyszintű struktúrával váltotta fel (koronaország, tartomány, megye, járás). Ekkor alakult ki a modern értelemben vett helyhez kötött alsó fokú igazgatás, és a hivatalok élén megjelenik az egyszemélyi felelős vezető.
A berendezkedő Bach-korszakban Zala megyébe nem hoztak idegen közigazgatási hivatalnokokat, valamennyi megyei lakos volt. A megye-hatóságok 1853, a szolgabírói járások 1854-ben kezdték meg működésüket.
Az 1860-as Októberi Diploma után mindenhol megindult a megyei önkormányzatok újjászervezése. Tekintve, hogy a Batthyány Imre főispán vezette előkészítő értekezlet ragaszkodott Zala megye korábbi területi integritásának helyreállításához, az első közgyűlés összehívására csak a Muraköz visszacsatolása után, a többi megyét néhány hónapos késéssel követve került sor, 1861. február 6-án.

Fontos mérföldkő volt az 1870. évi törvényhatósági törvény. A törvényhatóság első ülését 1872 január 9-re tűzték ki.
1891-ben a megye eladta a korábbi megyeházát a kincstárnak és átköltözött a kvártélyház északi részén lévő épületbe.
Az I. világháborút követően Zala megye délnyugati területét, a csáktornyai és perlaki járások, valamint az alsólendvai járás déli részét az 1918 végétől folytatott helyi jelentőségű harcok után de jure a trianoni békeszerződés csatolta el 1920-ban.
A Tanácsköztársaság a megyét két részre kívánta osztani, hogy véget vessen Egerszeg és Kanizsa rivalizálásának, de egy táviratot leszámítva, mindez nem valósult meg.

Az elcsatolt területek járásait átszervezték, így került az Alsólenvai járás székhelyez Zalabaksára, de mivel a község nem volt hajlandó áldozni a megfelelő elhelyezésre, a székhelyet áttették Lentibe, átszabva a novai járást.
1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány a balatonfüredi járást Veszprém megyéhez csatolta, Miháld és Somogyszentmiklós körjegyzőséget pedig Somogyból Zalához.
A legradikálisabb változást az 1949-es 4343/1949 MT sz. rendelet hozta, mely az egész Balaton-felvidéket Veszprémhez csatolta Keszthely környékével együtt. Cserébe Zala megkapta az egervári körjegyzőség területét Vas megyéből és a surdi körjegyzőséget Somogyból. Ekkor vezették be a megye elnevezés használatát a vármegye helyett.
Az igazgatás átszervezése is folyamatosan zajlott, a járások számát folyamatosan csökkentették, majd 1983-ban fölszámolták őket.

Területileg fontos lépés volt a keszthelyi járás 1979. január 1-i visszacsatolása.
A megye testületi életében gyökeres fordulatot hozott az 1949. évi XX. Tv , az új sztálinista alkotmány, mely a korábbi megyei szerveket szovjet mintára tanácsokkal cserélte fel. A megyei tanácsok fennhatósága alá került a megye valamennyi községe, városa és járása. A két nagyváros sem élvezett kivételt. A tanács 1971-ig mellőzött szerv volt, elnöke is a megyei végrehajtó bizottságnak volt és nem neki. Az 1971-es harmadik tanácstörvény hozta be a megyei tanács elnöke tisztséget és szabályozta feladat- és jogkörét. Ő hívta össze a vb-t, vezette üléseit. Hivatala szakosztályokra tagolódott.
Az 1989-90-es politikai változások a megyei tanácsokat megyei önkormányzatokkal váltották fel, az 1990. LXV. Tv alapján. Joghatósága alól kikerül a két örök rivális: Nagykanizsa és Zalaegerszeg és megyei jogú város besorolást kapott.
Az új önkormányzat döntéshozó szerve a közgyűlés lett, melyet 1990-ben közvetett, 1994-től közvetlen úton választanak. A Közgyűlés pedig maga választja tisztségviselőit. A Zala Megyei Közgyűlés 1991. április 9-én léptette hatályba saját szervezeti- és működési szabályzatát. Hivatalának a vezetője a főjegyző, aki először 1991. április 9-én kezdte meg munkáját ebben a minőségben.

Forrás: Zala Megye Archontológiája 1138-2000 / Molnár András (szerk). – Zalai Gyűjtemény, 50. – Zalaegerszeg: Zala Megyei Levéltár, 2000. – 524 p.