Hírek

Alsónemesapátiban minden pályázati lehetőséget megragadnak
2021.02.22

Csütörtök délután szűk körű ünnepség keretében adott számot közelmúltban elért eredményeiről és már sínen lévő terveiről a 650 lakosú település önkormányzatának vezetése. A rendezvényen jelen volt Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Ruzsics Ferenc, a megyegyűlés alelnöke is.


– Alsónemesapáti olyan település, amely minden kis pályázatot megbecsül s a helyi közösségek érdekében meg is valósít - fogalmazott köszöntőjében Manninger Jenő.

A település két alpolgármestere is képzett, nagy tapasztalatokkal bíró pályázatíró, az önkormányzat egyik képviselője, falugondnoka és az önkormányzat dolgozói pedig igazi ezermesterek, így Pereszteginé Cziráki Katalin polgármester joggal nevezte igazi csapatmunkának az elért eredményeket.

Alsónemesapátiban a múlt évben tető alá hoztak több önerős beruházást, szép számban nyertek a pályázatokon is, a többségüket már megvalósították, illetve néhány az idén kerül sorra. Ezek sorában a Kossuth utcai szabadidőparkban már ősszel felavatták a kultúrpajtát és a kültéri konyhát, decemberben pedig befejeződött a lovaspihenő megvalósítása.  Az önkormányzat a térségben lovas körtúrákat szervező gyűrűsi egyesület és a Zalai Lovas Kft. terveihez csatlakozva köztes pihenőhelyként hozta létre a három ló elhelyezésére alkalmas fedett létesítményt. A térségbe érkező lovas turizmust kedvelő látogatók kiszolgálása érdekében elkészült egy színes térkép is, amely Alsónemesapáti–Nemesapáti–Gyűrűs–Nagykapornak–Zalaszentlászló–Kallósd–Bezeréd–Orbányosfa térségben ajánl lóháton bejárható túraútvonalakat. A megvalósításra 3 millió forint pályázati támogatást kaptak. – A településen többen tartanak lovakat és foglalkoznak lovagoltatással, de gyakran érintik a falunkat különböző lovas csoportok is, ezért úgy döntöttünk, számukra a szabadidőközpontunk mellett építünk egy pihenőhelyet, ahova beköthetik a lovaikat, maguk pedig megszállhatnak a Bodzatanyán. A tereprendezés társadalmi munkában készült, a kapott támogatást kiegészítettük 1 millió forinttal – mondta el a polgármester.

A polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítésére 12 millió 200 ezer forint pályázati pénzt nyertek el, a tetőfelújítást saját erőből finanszírozták. Elkészült az akadálymentes ügyféltér és szintén önerőből a mozgássérültek által is használható parkoló és rámpa – mintegy 7 millió forinttal toldották meg a pályázati támogatást. A Magyar Falu Program keretében kapott 5 millió forintot a Kossuth Lajos utcában járda építésére, felújítására használták fel.

Az Emmi még 2019-ben meghirdetett Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás című pályázatán nyert 2 millió 670 ezer forintot a múlt évben a kultúrház előterének megújítására költötték. A pénzből a korábbi üveg előtér helyett jól szigetelt, az épület stílusához illeszkedő, cserépfedésű fogadótér készült. A kapott pénzt 1,5 millió forinttal és saját munkával egészítették ki. A kiírásra tavaly is pályáztak, a pénzből az idén a nagyterem és a belső tér újulhat meg.

Az Agrárminisztérium Hungarikum pályázatán közel 4 millió forintot nyert a település, amelyet a Kossuth utca 10. alatti tájház szigetelésére, vakolására és a nyílászárói javítására fordítottak. Az udvari kispajtában kiállítóteret alakítanak ki, az 1920-as években épült házat korabeli bútorokkal rendezik be. A Magyar Falu Program keretében szolgálati lakás kialakítására 30 millió forintot, a Maci-óvoda felújítására 23 millió forint támogatást nyertek, ezen fejlesztések megvalósításra a közeljövőben kerül sor.

Forrás és fotó forrása: Zalai Hírlap

vissza...