Hírek

Folytatódott a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum hálózatépítő konferenciasorozata
2019.06.20

Lentiben, a művelődési központban tartották tegnap a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum „Adj egy ötöst” elnevezésű hálózatépítő konferenciasorozatának keretében a mikrovállalkozási munkacsoport találkozóját.


A rendezvényen Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke számolt be a paktum aktuális eredményeiről, tevékenységeiről.
– A megyei paktum 2021-ben fejeződik be, addig kell teljesíteni az indikátorokat – kezdte. – Időarányosan jól állunk, a vállalkozóvá válás támogatása 40 főnél ért célba, azaz a szakmai támogatásban részesülők közül ennyien alapítottak vállalkozást. A képzések is időarányosan teljesülnek, illetve közel 180 olyan munkavállalót sikerült munkahelyhez juttatni, akinek a képzése és a bértámogatása a munkáltató oldalán is előnyként jelentkezett, hiszen a foglalkoztatottaknál az állam támogatja a bért és a járulékokat.

Arról is beszélt, hogy új elemként jelenik meg a projektben a helyi termelők, kézművesek felmérése, melyről publikus, folyamatosan bővíthető adatbázis készül, s ezen keresztül kereskedelmi kapcsolat jöhet létre a vevők és a termelők között is.

A továbbiakban szó volt a foglalkoztatáshoz kapcsolódó állami és pályázati támogatási lehetőségekről, a vállalkozásokat segítő finanszírozási formákról, valamint az e-kereskedelemről is.

Fotó: Zalai Hírlap

vissza...