Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

Tavaszi félévnyitó a Szenior Akadémián
2019.02.22

Más települések számára is követendő példa lehet a zalai megyeszékhelyen már negyedik tanévében járó Szenior Akadémia, melynek tegnap tartották a tavaszi félévnyitóját.


A Budapesti Gazdasági Egyetem zalaegerszegi Gazdálkodási Karának nagyelőadója ezúttal is megtelt. Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Idősügyi Tanács elnöke, a megyegyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy az évek óta tapasztalt töretlen érdeklődést látva minden település számára követendő  lehet az időseket hasznos ismeretekkel gazdagító Szenior Akadémia példája. 

Elhangzott, hogy a résztvevők ebben a szemeszterben is érdekes témákról hallhatnak az előadásokon, így például szó lesz az aktivitás fenntartásáról, az időskori stresszről és stresszkezelésről, a Naprendszerről, az intelligens anyagokról és alkalmazásukról, lesz bűnmegelőzési témájú előadás, de találkozhatnak például Leslie L. Lawrence író-Kelet kutatóval is. Az akadémiai előadások mellett heti rendszerességgel tartanak különféle kurzusokat, egyebek mellett angol és német nyelvből, egészségtanból, testnevelésből, európai uniós ismeretekből és számítástechnikából. 

vissza...