Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett és köszöntötte a résztvevőket az ide, 24. Kincstár Kupán. A kincstári dolgozóknak szervezett sportrendezvénynek a története a 90-es évekre nyúlik vissza. Az első Kupát 1991. július 28-30. között Kecskeméten rendezte meg a Belügyminisztérium Bács-Kiskun Megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat, ezen még nem minden megye vett részt.
Megyénként átlagosan 25 fős csapatok vettek részt, továbbá a felügyelet csapatai (BM., PM). Esetenként az APEH és a Kormányőrség csapatai is részt vettek a rendezvényen.
10 év után az elnevezés Államháztartási Kupára változott, ahogy a szervezet neve is, ekkor készült a Kupazászló is. 2001. évben azonban (2000. évtől új felügyelet) a Pénzügymisztérium rendezte.
Bár a hivatal elnevezése 2003-tól Magyar Államkincstárra változott, a rendezvény elnevezése csak 2007. évben lett Kincstár Kupa. Ekkor indult a régiós időszak. Sajnálatos módon a 2008. utáni két évben nem került sor a rendezvényre.
A Kincstár 2011. évtől ismét megyei keretek között működik és újra indult a kupák sora. 2011. évben a Kincstár Központ rendezte Gödöllőn a Kupát, tavaly pedig Békéscsabán tartották meg a sportrendezvényt.
(Magyar Államkincstár tájékoztatója alapján)
vissza...