Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

A negyven éves Lentit ünnepelték
2019.01.07

A jeles alkalomból tartott ünnepségen a város és a megye vezetői, közéleti szereplői mellett részt vett dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke is, aki köszöntőjében kiemelte, hogy 2010 óta nem terheket, hanem lehetőségeket adnak az önkormányzatoknak, ezáltal Lenti nemcsak megszabadulhatott a 2010-ig kényszerűen felhalmozott több mint 1 milliárd forint adósságától, hanem az elmúlt időszakban 6 milliárd forintot sikerült a város fejlesztésére fordítani.


Horváth László polgármester részletesen ismertette a megvalósult beruházásokat, melyek keretében megújult a bölcsőde, óvoda, iskolák, orvosi rendelők, utak, járdák, illetve felépült a szálloda, bővült a gyógyfürdő, közösségfejlesztést szolgáló projektek valósultak meg. Elmondta, hogy a következő időszakban további közel 5.5 milliárd forint értékben valósul meg a városban infrastrukturális beruházás, míg a civil élet fejlesztésére, a határon átnyúló projektre mintegy 650 millió forint áll rendelkezésre. A kézilabda- munkacsarnok építésének és a Vörösmarty-iskola felújításának költségei pedig együttesen meghaladják az 1,2 milliárd forintot. A köszöntőket követően átadták a városi kitüntető címeket.

A rendezvényen dr. Pál Attila képviselte a Zala Megyei Önkormányzatot.

(Fotó: Zalai Hírlap)

vissza...