A TOP_PLUSZ-3.1.1-21-ZA1-2022-00001 azonosítószámú, „Zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt keretében 2025. augusztus 30-án Keszthely adott otthont a „Minden ízében Zala” helyi termék rendezvénysorozat 3. állomásának. A rendezvényt a projekt konzorciumi partnere, a Zalai Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. valósította meg azzal a céllal, hogy bemutassa Zala vármegye helyi termelőit, kézműveseit és hagyományos értékeit, valamint elősegítse a helyi gazdaság fejlődését és a rövid ellátási láncok erősítését.
A program során a látogatók megismerhették a zalai termelők és kézművesek minőségi termékeit, helyi ízeket kóstolhattak, valamint kézműves-bemutatókon és interaktív foglalkozásokon vehettek részt. A rendezvény lehetőséget biztosított a helyi termelők és a fogyasztók közvetlen találkozására, hozzájárulva a helyi termékek népszerűsítéséhez és a térségi gazdasági együttműködések erősítéséhez.
A projektről és a kapcsolódó rendezvényekről további információk a www.zalapaktum.hu oldalon érhetők el.
A 3,892 milliárd forint összköltségű projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával, 100%-os támogatási intenzitás mellett valósul meg.
A TOP_PLUSZ-3.1.1-21-ZA1-2022-00001 azonosítószámú, „Zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt keretében 2026. április 22-én Újudvar adott otthont a „Minden ízében Zala” helyi termék rendezvénysorozat 2026-os 1. állomásának. A rendezvényt a projekt konzorciumi partnere, a Zalai Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. valósította meg azzal a céllal, hogy támogassa a helyi termelők és kézművesek bemutatkozását, népszerűsítse a zalai helyi termékeket, valamint erősítse a térségi gazdasági együttműködéseket és a rövid ellátási láncokat.
bővebben...
2025. december 10-én került megrendezésre a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-ZA1-2022-00001 azonosítószámú, „Zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt Foglalkoztatási Fórummal egybekötött konferenciája. A rendezvényt Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki előadásában ismertette a zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés eddigi eredményeit, a célcsoporti bevonások tapasztalatait, valamint a projekt keretében elérhető támogatási lehetőségeket.
bővebben...
A TOP_PLUSZ-3.1.1-21-ZA1-2022-00001 azonosítószámú, „Zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt keretében 2025. október 13-án Zalaegerszegen került megrendezésre a „Minden ízében Zala” helyi termék rendezvénysorozat újabb állomása. A rendezvényt a projekt konzorciumi partnere, a Zalai Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. valósította meg azzal a céllal, hogy népszerűsítse Zala vármegye helyi termelőit, kézműveseit és hagyományos értékeit, valamint erősítse a helyi gazdaság és a rövid ellátási láncok szerepét.
bővebben...
A TOP_PLUSZ-3.1.1-21-ZA1-2022-00001 azonosítószámú, „Zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt keretében 2025. augusztus 30-án Keszthely adott otthont a „Minden ízében Zala” helyi termék rendezvénysorozat 3. állomásának. A rendezvényt a projekt konzorciumi partnere, a Zalai Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. valósította meg azzal a céllal, hogy bemutassa Zala vármegye helyi termelőit, kézműveseit és hagyományos értékeit, valamint elősegítse a helyi gazdaság fejlődését és a rövid ellátási láncok erősítését.
bővebben...
2024. december 12-én került sor a TOP_PLUSZ-3.1.1-21-ZA1-2022-00001 azonosítószámú, „Zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés” című projekt konferenciájára. A rendezvényen a résztvevők tájékoztatást kaptak Zala vármegye munkaerőpiaci helyzetéről, a foglalkoztatási együttműködés eredményeiről, valamint a helyi termékek gazdaságfejlesztésben betöltött szerepéről. A szakmai programot a Foglalkoztatási Fórum ülése és döntéshozatala zárta.
bővebben...