Ezer év távolába kell visszatekintenünk, ha ennek az ünnepnek értelmével, hagyományával, jelentőségével tisztába akarunk kerülni. Államalapító királyunk, I. István szentté avatásának napja egyre inkább, ahogy előre haladunk az időben, a magyar államiság ünnepévé vált.

A visszatekintésnek ma még nagyobb súlyt ad megyénk 1000 éves évfordulója, mely szintén  az államszervezés időszakára nyúlik vissza. Napjainkban, amikor annyi nemtelen támadás éri a még ép nemzettudatot, érdemes felidézni gyökereinket, múltunkhoz kapcsoló kötődéseinket, mindazt azt a hagyományt, amit akár a szűkebb szülőföld kínál.

Szent István király alakja, műve, emlékezte ma is a szétszakított, több országban élő magyarságot összekötő kapocs.  Ezt a hagyományt nem fakította ki az idő, nem halványította el a kommunista évtizedek propaganda gépezete. Árpád-házi örökségünk, a szent királyok dicső alakja ma is drága kincse minden magyar léleknek. Jó tudni, hogy ma a határon túli térségekben, ahol magyarok élnek, sok helyütt tudnak méltóképpen ünnepelni az anyaországgal együtt.

Augusztus 20-dika – mára egyre színesedő, gazdagodó ünnepkör – a mindennapi, az új kenyér ünnepe is. A földműves ember, a gazda ilyenkor takarítja be a gabonatermést, ilyenkor derül ki: lesz-e élet. Hiszen a kenyér – élet.
A századforduló óta szokás a nemzeti szalaggal átkötött új kenyér, a barnapiros cipó bemutatása a közösségnek. A magyar kenyér apoteózisa ez, az éltető vidéké, melyet nem lehet tönkre tenni, bármennyire kiszolgáltatott is. S kérjük Szent István Jobbját: áldja meg az ez évi zalai kenyeret.

Az Istváni örökség, a keresztyén szellem megóvja azokat, akik vállalják ennek továbbvitelét. Hogy megmaradjunk továbbra is – jó magyarként, zalaiként Európában.
Péntek Imre