Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

Második alkalommal nyerte el a családbarát munkahely címet a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal
2017.10.09

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hetedik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait október 4-én adták át Budapesten.


A tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az eseményen kiemelte, egyre több munkaadó ismeri fel, hogy a munkavállalókért folyó versenyben nagy előnyt jelent a családbarát működés.

Novák Katalin a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott rendezvényen azt hangoztatta, hogy a munka és a család nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást kiegészítő fogalmak, hiszen stabil munkahely mellett könnyebb kiteljesedni a családban, és a biztos családi háttér nélkülözhetetlen a jó munkahelyi teljesítményhez.

Az elismerést idén 45 szervezet, intézmény, illetve cég képviselője vehette át. Zala megyéből a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal mellett a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ és a Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatal.

A Zala Megyei Önkormányzati Hivatal „Családi nap és munkakörelemzés a Zala Megyei Önkormányzati Hivatalnál” című pályázati projektjét a Támogató 500.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A hivatal többek között azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a dolgozók behozhatják munkahelyükre gyermekeiket, ha elhelyezési gondjuk adódik, szülés után visszavárják munkavállalóikat, akár részmunkaidőben/rugalmas időbeosztásban is, anyagilag hozzájárulnak munkavállalóik továbbképzéséhez, több önkormányzati dolgozó atipikus módon van foglalkoztatva, valamint a csapatépítés fontos szerepet kap.

A hivatal idén szeretné bevonni a csapatépítő kirándulásba a Zala Megyei Önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. alkalmazottait, valamint a Zala Megyei Önkormányzat alkalmazásában álló, a hivatalhoz hasonlóan az önkormányzat munkáját segítő személyeket. A jobb feladatellátást segíti a különböző területeken, de még is több ponton összefonódó munkaterületeken dolgozók összekovácsolódása, az idén munkába állók jobb megismerése.

(fotó: Zámbó Balázs)
 

vissza...