A rendezvényen Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese adott tájékoztatást az elkövetkezendő időszak stratégiai fejlesztéseiről. A következő 10 évben 15 milliárd eurót, azaz 6500-7000 milliárd forintot akar vasúti fejlesztésre fordítani a kormány hangzott el a kanizsai kamara által szervezett konzultáción.
A rendezvény elején Balogh László polgármester foglalta össze azokat a Nagykanizsa számára fontos fejlesztéseket, melyek a kormánnyal való együttműködés keretében valósulhatnak meg.
- Örülünk, hogy komoly szándék mutatkozik a Nagykanizsát és Zalaegerszeget összekötő 74-es főút kétszer két sávos fejlesztésére, ugyanakkor a Nagykanizsa és Zalaszentiván közötti vasútvonal villamosítására is nagy szükség lenne - fogalmazott a polgármester, aki megjegyezte: ugyan a Modern Városok Program lezárult, de a város számára beígért déli elkerülő út, sportuszoda, szálloda és konferenciaközpont megvalósításáról nem mondott le az önkormányzat. A polgármester végezetül egy nagyberuházás Kanizsára telepítését fogalmazta meg kérésként.
A rendezvényen részt vett Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője és Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke.
Forrás: Zalai Hírlap
vissza...