Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság által elindított „Hetvenkedő Hatvanasok” vetélkedősorozat IV. országos döntőjét rendezték meg a héten Zalaegerszegen Mindszentyneumban a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával. Az eseményen Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke is köszöntötte a jelenlévőket.
A program célja, hogy a résztvevő időskorúak a rájuk leselkedő veszélyhelyzeteket megismerjék, azok megelőzésére felkészüljenek, olyan viselkedési formákat gyakoroljanak, melyek segítségével elkerülhetik az áldozattá válást. Az országos döntőre az ország valamennyi vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek csapatok.
vissza...