Három díjat osztottak ki a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben az I. Zala Vármegyei Tárlat kiállításmegnyitóján pénteken. Nagykanizsa város díját Balogh László polgármester, Zalaegerszeg város fődíját Gecse Péter alpolgármester, a Vármegye-díjat Pácsonyi Imre, Zala Vármegye Önkormányzatának alelnöke adta át.
A háromtagú zsűri – Lehota János esztéta, Kondor János festőművész és dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum tudományos igazgatója - ezúttal a fiatalabb generáció munkáját ismerte el. Nagykanizsa város díját Bárdosi Katinka festőművész „Still 01” című művéért, Zalaegerszeg város fődíját Novák Kata festőművész „A világ valóban olyan, amilyennek más látja” című festményéért, a Vármegye-díjat Agárdi Olivér Attila festőművész „Ezt jól át kell gondolni” című munkájáért érdemelte ki.
A seregszemlére 53 alkotás érkezett 32 művésztől, a tárlatot dr. Kostyál László ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A műsorban Kámán Fruzsina és ifj. Horváth Károly népzenész működött közre. A kiállítás október 7-ig látogatható.
Fotó és forrás: Zalai Hírlap
vissza...