Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

Együttműködés Muravidék és Zala között
2018.06.05

Együttműködési megállapodást írt alá a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség és a Zala Megyei Önkormányzat vezetője tegnap a megyeházán.


Az eseményen Dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke gratulált Horváth Ferencnek országgyűlési képviselővé választásához, majd elmondta: a muravidéki magyarsággal akkor is jó kapcsolatot ápoltunk, amikor a határ fizikailag még megvolt. Bízik benne, hogy most, amikor már nincs meg, és ezen a területen utakat, vasutat tudunk építeni, a kulturális együttműködés mellett a gazdasági élet is tovább fejlődik. Közölte, hogy 100 millió forintból most készül a Zalaegerszeg-Lenti-Rédics-Lendva vasút megvalósíthatósági tanulmánya, amely szeptemberben a magyar kormány elé kerülhet, s ezt követően a kormány forrást biztosíthat az engedélyes tervek elkészítésére. Megemlítette, hogy folyamatban van a Tenke-hegyen átívelő kerékpárút építése is.

Horváth Ferenc kiemelte: a muravidéki magyarság megmaradása szempontjából fontos, hogy már 30 éve szoros kapcsolatban állnak Zala megyével és egyre több zalai településsel. Szólt arról is, hogy az elmúlt években a magyar kormány is sok támogatást nyújtott a Muravidéknek.

A Zala Megyei Önkormányzat évi 1 millió forinttal támogatja a muravidékit. Idén a Zala György emlékév és a nemzeti összetartozás napja programjaira, drámatáborra, a Hevesi-színház lendvai vendégszereplésére és könyvkiadásra fordítják ezt az összeget.

(Fotó: Zalai Hírlap)

vissza...