Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Ruzsics Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke és Kelemen István polgármester avatta fel a település határában épült új kerékpárutat, amelyre Karmacs a Magyar Falu Programból nyert 34 millió forintos támogatást.
Az új kerékpárút a Parrag-kereszttől a település közigazgatási határáig, 2,1 kilométer hosszan készült el, már több éve tervezték megépítését – mondta Kelemen István polgármester. – Ezt a szakaszt, amelynek jövőre elkészül a hévízi folytatása is, már felfedezték a kerékpárosok és a bakancsos turisták egyaránt – fogalmazott, emlékeztetve: az útvonal része a Kéktúra hálózatának is, így vélhetően sokan járnak majd erre a jövőben.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő elmondta: a Magyar Falu Program kiírása azt is megengedte, hogy kerékpározásra alkalmas, megerősített földutat építsenek, amivel a karmacsiak éltek is, így a projekt belefért a pályázati keretbe. Ez a szakasz része a 13-as jelű országos hálózatnak, amely Fertődöt köti össze Keszthellyel, tette hozzá. Persze, akkor lesz teljes, ha Hévíz elkészíti ennek a folytatását, amelyre a város már megnyerte a támogatást. Az a rész a település közigazgatási határától Egregyig vezet majd.
Tar László a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda ügyvezetője hozzátette, ez a szakasz nemcsak a Fertőd–Keszthely közötti országos kerékpáros főútvonal része, hanem a Bécs–Balaton összeköttetésnek, illetve több környékbeli körtúrának is, a kitáblázás várhatóan tavaszra készül el. A most átadott szakaszra áthelyezték a régi útról a kerékpáros pihenőt, amit a műemlék zsidó temető mellett állítottak fel.
Forrás és fotó: Zalai Hírlap
vissza...