2026.01.18 - Szombaton Lenti város napja alkalmából tartottak rendezvényt a Művelődési Központban. Az ünnepségen Horváth László polgármester köszöntője után Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke mondott beszédet. Az eseményen jelen volt Szilasi Gábor miniszteri biztos, Dr. Sifter Rózsa főispán, Dr. Pál Attila, a vármegyei közgyűlés elnöke, valamint számos megyei és határon túli szervezet, intézmény és testvértelepülés vezetője, képviselője.
2026.01.18 - A Balaton parti település szombaton fogadásra invitálta a vármegye és a térség önkormányzatainak vezetőit, partnereit. Az eseményen Nagy Bálint, közlekedési államtitkár, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet, majd Pali Róbert polgármester ismertette a nagyközség megvalósított fejlesztéseit és jövőbeli terveit. A rendezvényen Zala Vármegye Önkormányzatát alelnöke, Rétvári Róbert képviselte.
2026.01.17 - Száraztészta készítő tanfolyamot szervezett a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete, a Nemzedékek Összefogása Egyesület és a Volán Nyugdíjas Klub. A három civil szervezet összefogásával megvalósult rendezvény az egykor mindennapos, azonban napjainkra szinte elfeledett tudás megismerését, átadását célozta. Az eseményre ellátogatott Rétvári Róbert, a vármegyei közgyűlés alelnöke is, méltatva mind a kezdeményezést, mind a hagyomány őrzőit.
2026.01.17 - Pénteken tartották a Versenyképes Járások Program keretében elnyert forrásból beszerzett fogorvosi kezelőegység ünnepélyes átadását Óhídon a fogorvosi rendelőben, amely 9 település polgárai számára nyújt fogászati alapellátást a térségben, 2566 lakos ellátását biztosítva. Az eseményen jelen volt és köszöntőt mondott Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő és Dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke, aki kiemelte, hogy a fejlesztés kiválóan illeszkedik a VJP céljához, a térségi szemlélet és feladatellátás erősítéséhez.
2026.01.14 - Számos településen emlékeznek meg a II. világháború egyik legtragikusabb állomásáról és a Don-kanyarban elhunyt közel 142.000 katonáról. Zalabaksán is évről-évre csendes főhajtással tisztelegnek emlékük előtt, amely eseményen Zala Vármegye Önkormányzata képviseletében idén is jelen volt Pácsonyi Imre, a közgyűlés alelnöke.
Ünnepi küldöttgyűlést tartott a Nagykanizsai Kereskedelmi- és Iparkamara, melyen a kamarai kitüntetések és díjak átadására került sor. A rendezvényen a Zala Megyei Közgyűlés képviseletében Bene Csaba alelnök vett részt.
Az elmúlt évben végzett munkáról szóló beszámolót követően díjazták a kiváló gyakorlati képzőhelyeket, a szakmai versenyeken döntős kanizsai diákokat és az "év vállalkozóit".
(Fotó: Zalai Hírlap)
vissza...A Zalai borvidék
A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.