2026.03.13 - Csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Lentiben Szilasi Gábor, miniszteri biztos, Dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke, Horváth László polgármester és Dr. Fekete Zoltán a rendelőintézet vezetője. Két fontos beruházást jelentettek be: megvalósul a lenti szakorvosi rendelőintézet energetikai megújítása, illetve óvodai fejlesztést is terveznek. A Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézetnél tartott tájékoztatón Horváth László köszöntötte a megjelenteket, majd Szilasi Gábor emelte ki, hogy Lenti jó irányba halad a fejlesztések terén. Dr. Pál Attila elmondta, hogy a városban most is olyan projektek valósulnak meg, amelyek a lakosság érdekeit szolgálják. Lenti szerepe országosan is példamutató abban, ahogyan a forrásokat megújuló energiához kapcsolódó fejlesztésekre használják. Ilyen a helyi intézményeket tápláló geotermikus fűtési rendszer, a most bejelentett szakorvosi rendelő napelemes beruházása, illetve a lenti fürdőben megvalósuló napelempark.
2026.03.13 - A felvidéki Felsővámos község 20 fős küldöttsége érkezett Zalába csütörtökön Vasboldogasszony polgármestere, Hideg András meghívására. Az Almási Ernő polgármesterrel a faluvezetés tagjaiból, illetve önkéntes és aktív segítőkből álló delegáció olyan felvidéki községet képvisel, amelynek lakói szinte mind magyar ajkúak, szeretik és ápolják a magyar hagyományokat. A testvértelepülési kapcsolat ünnepélyes aláírása alkalmából tartott eseményre meghívást kapott a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Rétvári Róbert is, aki méltatta a kapcsolatfelvételt és gratulált a találkozó megszervezéséhez.
2026.03.11 - A sajtóreggelin köszöntötték a média képviselőit, munkatársait a szabad sajtó napja alkalmából szerdán a Megyeházán. Az esemény házigazdája a Zala Vármegyei Kormányhivatal volt. A rendezvényen Dr. Sifter Rózsa főispán, Zala Vármegye Önkormányzata részéről Rétvári Róbert alelnök, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Vereckei Csaba Iván, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Takács Ottó Alajos, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltsége részéről Zimborás Béla, valamint a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója, Kajári Attila fejezte ki köszönetét a hiteles és pontos tájékoztatásért. Az eseményen Dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg díszpolgára, a város korábbi polgármestere mondott beszédet.
2026.03.09 - Nőnap alkalmából köszöntötte a hölgyeket Keszthelyen és Zalaszentlászlón Nagy Bálint államtitkár és Rétvári Róbert, a vármegyei közgyűlés alelnöke. Az előbbi helyszínen a Nemzeti Kör Hagyományos Pilvax 1848-as emlékműsorának megtekintése, az utóbbin a X. Nőnapi Tavaszköszöntő Népdalkör-találkozó volt az esemény apropója. A virág köszönet a nők családban, közéletben, mindennapokban végzett munkájáért, erejéért és kitartásért.
2026.03.09 - A hazai területfejlesztés megújuló szemlélete a térségi gondolkodást és a közös tervezést helyezi a középpontba, ezen szemlélet jegyében indította el a Bakony Charta Egyesület a közigazgatási határokon átnyúló, tájalapú gazdaságfejlesztési kísérleti programját, amely a Bakony térség önkormányzatait, vállalkozásait és közösségi szereplőit hívja közös gondolkodásra és cselekvésre. A térség négy vármegyével érintett szereplői Veszprémben találkoztak, ahol a nyitóeseményen köszöntőt mondott dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. Zala Vármegye Önkormányzatát alelnöke, Rétvári Róbert képviselte.
2019. március 26-án Pákán került megrendezésre a Duna Transznacionális Program keretében megvalósuló DTP-1-147-2.2 INSiGHTS projekt ötödik turisztikai műhelytalálkozója.
Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket és röviden ismertette a projekt keretében készülő turisztikai stratégia céljait, valamint kiemelte a lassú turizmussal kapcsolatos települési lehetőségeket és felhívta a figyelmet a térség kedvező adottságaira ebben a tekintetben.
Az esemény házigazdájaként Lukács Tibor, Páka község polgármestere is üdvözölte a jelenlévőket, majd bemutatta a település turisztikai attrakcióit és rendelkezésre álló szolgáltatásait.
Horváth-Balogh Bernadett, a Gosztola Gyöngye SPA és Élményhotel vezetője beszélt a zöld turizmus általános alapelveiről, az aktuális turisztikai trendekről, utalva a Lenti térségében rejlő lehetőségekre, majd jó gyakorlatként bemutatta Gosztola, illetve szállodájuk sikertörténetét, azaz hogyan jutottak el a kis vidéki panziótól a mai 4-csillagos szállodáig.
Ezt követően Lohász Cecília tematikus szakértő ismertette az INSIGHTS projekt keretében készítendő stratégia konkrét céljait, melyeket a résztvevő turisztikai szereplők aktív közreműködésével pontosítottak és bővítettek. A találkozón elhangzott javaslatok és észrevételek beépítésre kerülnek a stratégiába.
A workshop zárásaként a résztvevők megtekintették az Öveges József Emlékházat és a falu közelében található 50-es évekből származó bunkerrendszert.
vissza...
A Zalai borvidék
A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.