2026.10.16 - A "haza bölcse" születésének 223. és halálának 150. évfordulójához kapcsolódóan tartottak megemlékezést és koszorúzást pénteken a kehidakustányi Deák Ferenc-kúriánál és Söjtörön, egykori szülőházánál. Kehidakustányban a helyi óvodások és Gergely János mellett a Zalaszentgróti Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adtak ünnepi műsort, míg Söjtörön Dr. Barna Attila jogtörténész, egyetemi docens elevenítette fel az egykori miniszter életútját az általános iskolások és a Söjtöri Népdalkör Egyesület tagjai által keretezett ünnepségen. A Zala Megyei Önkormányzatot alelnöke, Rétvári Róbert képviselte e két eseményen.
2026.10.13 - A Zala Megyei Idősügyi Tanács ülésén elsőként Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója tartott előadást "Idősödő társadalom – új kihívások a helyi szolgáltatásokban" címmel.
2026.10.12 - A Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatósága Szilvágyon rendezett szakmai napot pénteken. A rendezvényen Farkas Ildikó megyei igazgató mutatta be a szervezet elmúlt 80 évben végzett tevékenységét, eredményeit, majd a résztvevők pódium beszélgetést folytattak a fiatalok helyi közösségi életbe vonásának lehetőségeiről, kísérőprogramként kemencés ételek készültek. A jelenlévőket Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte.
2026.10.08 - A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a zalai Enterprise Europe Network iroda az Üzleti környezet fejlesztése Zala vármegyében elnevezésű projekt (NGM_SZERZ/463/2025) keretében, Innováció és én-márka építés címmmel tartott interaktív rendezvényt szerdán a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központban. A program résztvevőit Pácsonyi Imre, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte.
2026.10.07 - Csány László szobránál tartottak városi megemlékezést kedden a megyeszékhelyen, ahol Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere mondott beszédet. Az ünnepségen Bot Gábor és Ticz András, a Hevesi Sándor Színház két színművésze, a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és a Zalai 47-es Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület működött közre. A Zala Megyei Közgyűlés képviseletében Rétvári Róbert alelnök helyezte el koszorúját az aradi vértanúk emléke előtti tisztelgés jeléül.
A Belügyminisztérium 2015-ben is meghirdette a Magyarországi Falumegújítási Díj pályázatát. A Bizottság – a pályaművek áttanulmányozása mellett – helyszíni bejárások, konzultációk révén is vizsgálta a legjobb pályázatokat benyújtó települések falumegújítási tevékenységét.
19 pályázóból a Bizottság 16 településre eljutott. Az ünnepélyes díjátadóra és falumegújítási konferenciára Komlóskán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), a korábbi kiírás győztesénél került sor. A pályázati kiírásban meghirdetett falumegújítási díjak mellett kiosztásra kerülnek további különdíjak is. Mivel a díjat 14 település kaphatja meg, a többi pályázó elismerő oklevelet kapott.
A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezését Nagypáli érte el, míg a falumegújítást több területén elért eredményéért Zalaszentivánt is díjazták. A díj átvételét követően, 2016. június 2-án a település vezetése ismertette egy fórum keretében az elért eredményeket és a jövőre vonatkozó fejlesztési terveiket. Külön kiemelték a környéken egyedüliként önállóan működő bölcsődét. A fejlesztéseket bemutató fórumon a Zala Megyei Önkormányzatot Pácsonyi Imre alelnök képviselte.
(Fotó: Antal Lívia)
A Zalai borvidék
A Zalai borvidék Zala Megyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.