2026.10.12 - A Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatósága Szilvágyon rendezett szakmai napot pénteken. A rendezvényen Farkas Ildikó megyei igazgató mutatta be a szervezet elmúlt 80 évben végzett tevékenységét, eredményeit, majd a résztvevők pódium beszélgetést folytattak a fiatalok helyi közösségi életbe vonásának lehetőségeiről, kísérőprogramként kemencés ételek készültek. A jelenlévőket Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte.
2026.10.08 - A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a zalai Enterprise Europe Network iroda az Üzleti környezet fejlesztése Zala vármegyében elnevezésű projekt (NGM_SZERZ/463/2025) keretében, Innováció és én-márka építés címmmel tartott interaktív rendezvényt szerdán a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központban. A program résztvevőit Pácsonyi Imre, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte.
2026.10.07 - Csány László szobránál tartottak városi megemlékezést kedden a megyeszékhelyen, ahol Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere mondott beszédet. Az ünnepségen Bot Gábor és Ticz András, a Hevesi Sándor Színház két színművésze, a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és a Zalai 47-es Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület működött közre. A Zala Megyei Közgyűlés képviseletében Rétvári Róbert alelnök helyezte el koszorúját az aradi vértanúk emléke előtti tisztelgés jeléül.
2026.10.06 - A Nagykanizsai Polgári Egyesület hétfőn az aradi vértanúk emléknapja alkalmából szervezett megemlékezést Nagykanizsán, az Aradi udvarban. A főhajtáson többek mellett Bata Hajnalka, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke osztotta meg gondolatait az emlékezőkkel, majd helyezett el koszorút Batthyány Lajos gróf szobra előtt Szabó Szilárd önkormányzati képviselővel és Cseresnyés Péterrel, a Fidesz Zala megyei elnökével.
2026.10.06 - Szombaton a Göcseji Szegek Néptáncegyüttes közreműködésével tartottak szüreti felvonulást Kustánszegen. A felvonulás végállomása a kultúrház volt, a mulatságra Bécs Tiborné polgármester meghívására ellátogatogatott a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, Pácsonyi Imre is, aki köszöntőjében gratulált a közösség hagyományokat életben tartó munkájához.
A közgyűlés mai ülésén elsőként dr. Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója adott tájékoztatást a képviselőknek az intézmény működéséről és fejlesztéseiről.
Elmondta, hogy közel megyei kórházi feladatokat ellátó nagy városi kórházként működnek 490 finanszírozott ággyal és olyan diagnosztikai háttérrel, amely messze túlmutat egy városi intézmény lehetőségein. Kiemelte, hogy a számukra elérhető uniós pályázati lehetőségeket kihasználva mintegy 6 milliárd forint összegű fejlesztést tudtak megvalósítani az elmúlt időszakban. A gazdálkodást illetően elhangzott, hogy az intézet működési eredménye negatív volt, mivel a folyamatos költségnövekedéssel nem tudott lépést tartani a finanszírozás emelkedése. A helyzet megoldása érdekében 2017. második felétől összetett gazdálkodás javító intézkedéscsomagot vezettek be, melynek eredménye már érezteti hatását. További cél a fekvőbeteg forgalom optimalizálása, ezen belül az egynapos sebészeti ellátás arányának növelése, valamint a krónikus ágyak kihasználásának maximalizálása. Kiemelte, hogy a jövőben is fenn kívánják tartani azt a magas színvonalú szakmai munkát, amely napjainkban is jellemzi a kórházat.
Ezt követően a Zala Megyei Szent Rafael Kórház működéséről és fejlesztéseiről tájékozódott a közgyűlés. Dr. Halász Gabriella főigazgató elmondta, hogy mindennapi munkájukat a 2015 óta érvényes stratégiai tervük szerint végzik, az elért eredményeket és a kitűzött célok helyességét évente felülvizsgálva. Elhangzott, hogy a kórház szerződött ágyszáma 1.016, melyből 22 fekvőbeteg osztályon 700 aktív és 316 krónikus ágy kapacitáson látja el a betegeket. Kiemelt célként tekintenek a kardiológia, szívsebészet, érsebészet és a rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére, a daganatos betegségek diagnosztikai és terápiás lehetőségeinek bővítésére, valamint a minimál invazív/egynapos beavatkozások fejlesztésére. Az éves betegforgalom évek óta 40.000 körüli fekvőbeteg ellátását és 750-780 ezer közötti járóbeteget jelent. Az eredményeket illetően kiemelte, hogy javult az ágykihasználtságuk, a fejlesztéseknek köszönhetően bővült az egynapos beavatkozások köre, de további eszközbeszerzésekre van még szükség. A szakdolgozók körét illetően általános orvoshiányról nem beszélhetünk esetükben, de néhány szakmában kritikus hiánnyal küzdenek, illetve néhány osztályon kedvezőtlen a korösszetétel. Ugyanakkor eredménynek tekinthető, hogy az idei évben valamennyi kilépő egészségügyi dolgozót pótolni tudtak. A humánerőforrás fejlesztése érdekében tanulószerződést kötöttek szakképzésben résztvevő tanulókkal, valamint a gyakorlati oktatás színvonalának emelése érdekében önálló gyakorlatvezetői munkakört hoztak létre, valamint folyamatban van erre irányuló EFOP projekt is az intézményben. A gazdálkodást illetően elhangzott, hogy a takarékos gazdálkodásnak, a bevezetett intézkedéseknek és a konszolidációs támogatásnak köszönhetően megszűnt a nagy összegű szállítói tartozásállomány, s ma a kórház minden számláját időben ki tudja már egyenlíteni. A fejlesztésekről szólva elhangzott, hogy 2015-2018. között több mint 9 milliárd forintot tudtak pályázati források bevonásával eszközbeszerzésre fordítani, valamint számos felújítást valósítottak meg épületeiken is. A közeljövő egyik legfontosabb feladata a rendelőintézet felújítása, valamint a krónikus belgyógyászat végleges elhelyezése a pózvai telephelyen.

Dr. Pál Attila a közgyűlés nevében köszönetet mondott a két kórháznak a magas színvonalú betegellátásért, amelyet a megye lakosságának egészsége érdekében végeznek.
A következőkben a közgyűlés módosította 2018. évi költségvetését, valamint jóváhagyta 2019. évi belsőellenőrzési tervét és elfogadta a következő félévre szóló munkatervét.
vissza...A Zalai borvidék
A Zalai borvidék Zala Megyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.