2025.05.05 - Hétfő délután a Zalaszentgróti Járási Fejlesztési Fórum is ülésezett. A határozatképes létszámban jelen lévő fórum tagok elfogadták az ülés napirendjét, a testület ügyrendjét, majd a jelenlévők valamennyien támogatták az elnöki előterjesztés fejlesztési javaslatának területfejlesztési miniszter elé terjesztését.
2025.05.05 - Zala Vármegye Önkormányzata az Interreg VI-A Ausztria–Magyarország Együttműködési Programban megvalósuló Com(p)AGE című rövid című, ATHU-0100038 azonosítószámú projekt keretében workshopot szervezett, amelyet hétfőn tartottak a Megyeházán. A rendezvényt Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, kiemelve a digitalizáció szerepét, lehetőségeit, majd a projektet bemutatva köszöntötte az előadókat és a résztvevőket.
2025.05.05 - A közigazgatási és területfejlesztési miniszter által útjára indított Versenyképes Járások Program keretében hétfőn délelőtt ült össze Zala vármegyében az első, Letenyei Járási Fejlesztési Fórum, hogy javaslatot tegyen a járás keretösszegének kétszerese mértékéig a legfontosabbnak tartott fejlesztési igények szakminiszer elé terjesztésére. A fórum elnöke Dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke, az ülésen részt vett Dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja is. A testület elfogadta az elnöki előterjesztés fejlesztési javaslatát a benyújtott igények felterjesztéséről.
2025.04.29 - A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége kihelyezett ülést tartott a zalai városban, amelynek keretében kedden Pajna Zoltán MÖOSZ elnök és Dr. Pál Attila, a házigazda vármegye közgyűlésének elnöke köszöntőjét követően előadások sora hangzott el a területfejlesztési politika és intézményrendszer vezetői részéről. Bemutatkozott a Nemzeti Fejlesztési Központ Területfejlesztési Programok Irányító Hatóságának újonnan kinevezett főigazgatója, Tóthné dr. Csonka Enikő; a TOP zárás audit tapasztalatairól, a TOP Plusz végrehajtásáról és a TOP Plusz félidei felülvizsgálatáról, valamint a felhívások újranyitásáról az IH főosztályainak vezetői számoltak be. A tanácskozás Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Versenyképes Járások Program aktualitásairól szóló tájékoztatásával zárult, az esemény vendégeként jelen volt Czunyiné dr. Bertalan Judit területfejlesztésért felelős államtitkár.
2025.04.29 - 2025. április 29-én, kedden tartotta soron következő ülését a Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottság Dr. Sifter Rózsa főispán elnökletével. Az ülésen Zala Vármegye Önkormányzatát Rétvári Róbert alelnök képviselte.
A Zalai borvidék
A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.