Világháborús emlékművek a zalai falvakban

Szent Királyunk és a Magyar Államiság Ünnepe
2015-02-11
Zalaiakkal a Zalaiakért
2015-02-11

Világháborús emlékművek a zalai falvakban

A magyar városokban, falvakban a XIX. század második felétől kezdtek köztéri emlékműveket állítani kiemelkedő személyeknek: uralkodóknak, politikusoknak, művészeknek, valamint történelmi eseményeknek. Az akkori közelmúlt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, és 1896-ban a honfoglalás 1000. évfordulója, a millennium tiszteletére különösen sok szobrot, emlékoszlopot avattak országszerte, igaz, hogy leginkább városokban.

Amit egy faluban a saját történelmükhöz kapcsolódóan számontartottak: építmények vagy azok romjai, jelfák a határban, egy-egy történelmi személyhez vagy korszakhoz kötve, sokszor legendaszerűen. Egyéb, régi eseményre utalt a pestisoszlop vagy a fogadalmi, útszéli kereszt.

Az I. világháború nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia, vele Magyarország sorsát döntötte el, hanem a faluközösségek életét is befolyásolta annyira, hogy az áldozatoknak emléket állítsanak. Az idegenben elesett és eltemetett katonák nevét itthon a család sírkőre vésette, keresztet állított neki. Hamar felmerült az igény a közösségi emlékművekre is, és 1915-ben megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, amely ezek tervezését, megrendelését közvetítette.

1917-ben a belügyminiszter hivatalos rendeletbe foglalta: „…Minden község (város) anyagi erejének megfelelő méltó emléken örökíti meg mindazoknak a nevét, akik a lakói közül a most folyó háborúban a hazáért életüket áldozták fel…”

Az emlékműállítás régen is – és ma is – sokba került, és egy kis településnek nehéz feladat volt előteremteni rá a pénzt. A legkevesebb költséggel az emlékparkok kialakítása járt. A megyében csaknem minden faluban emlékfákat (fenyő, hárs, vadgesztenye) ültettek az elesettek tiszteletére, az úgynevezett hősök ligetébe, hősök kertjébe. Az új köztéri park vagy fasor útelágazásnál, templomkertben, temetőben kapott helyet. A fák mellett alacsony kő vagy fa cölöpön, kereszten az áldozat nevével ellátott, babérkoszorús díszű bádogtábla jelezte a szimbolikus sírt.

A lakosság összefogására és esetenként több évi gyűjtésre volt szükség, ha emléktáblát, oszlopot vagy szobrot akartak állítani. Ezekre az áldozatok névsorát vésették fel. Megformálásukban, díszítésükben olyan jelképeket, elemeket használtak, amelyek mindenki számára a katonák hősiességét, a háború világát és a gyászt, kegyeletet fejezik ki. Nemcsak az áldozatokra, hanem a háború utáni veszteségre, a trianoni béke következményeire is emlékeztetik a szemlélőt. A katonát ábrázolhatják őrszemként, amint puskára támaszkodva áll (Türje, Pusztaszentlászló), vagy harc közben, menetelve, fegyverrel, trombitával a kezében (Felsőrajk, Mihályfa, Alsópáhok). Ha több alakos a szobor, a megsebesült, haldokló katonát Jézus Krisztus segíti, a harcot helyette egy fiatal bajtársa folytatja (Zalavár, Lenti). Ha a Magyarok Nagyasszonya (Szűz Mária), karján a kis Jézussal, jelenik meg az emlékművön, oltalmába veszi az áldozatokat (Nagyrada).

emlekmu500a
Gránátot vető katona az I. világháborúban, Mihályfa

A kő oszlopok, obeliszkek tetején a kardot markoló, kitárt szárnyú turulmadár és a koronás címer a nemzet, az egységes (és immár nem Nagy-) Magyarország jelképei, amelyért küzdve a katona hősi halált halt. Az oroszlán, akár teljes szoborként, akár a táblák domborműves díszeként, a bátorságot, a küzdelmet képviseli (Kisgörbő, Zajk). A márványtáblát, melyen a nevek sorakoznak, babérkoszorúba foglalt puska, kard, sisak és kereszt egészíti ki.

Az alkotók közt neves szobrászművészek és környékbeli kőfaragó mesterek egyaránt előfordulnak. Kallós Ede, a budapesti Vörösmarty tér szoborcsoportjának alkotója készítette el a szepetneki emlékművet. Füredi Richárd nevéhez a Hősök tere néhány királyszobra fűződik, és az ő munkája a letenyei szobor. Mind Szepetneken, mind Letenyén egy puskára támaszkodó katona látható. Sorozatban kapták a megbízásokat az 1930-as években a keszthelyi Kutasi és a pacsai Blázovics műhelyek, Csurgón Visák Ferenc, Zalaegerszegen Siposs Dezső és Wapper Ignác kőfaragók. A szobrászművészek és az iparos mesterek gyakran típustervek alapján dolgoztak, és az egymáshoz közeli falvakban hasonló ábrázolásokkal, feliratokkal lehet találkozni.

Ha a falunak csak emléktáblára futotta, azt leggyakrabban a templom, iskola falára helyezték el. Az önálló szobor, oszlop az emlékfák parkjához hasonlóan (vagy épp azok mellé) központi helyre került, környékét rendben tartották, és a falukép megszokott elemévé vált. Az áldozatokról minden év májusának utolsó vasárnapján, a hősök ünnepén emlékeztek meg hivatalosan. Emellett az egyéni kegyeletnek rendszeresen színhelyei voltak, halottak napján is.

Magyarország II. világháborúba lépése után, 1941-től az újabb katonaáldozatokkal értelemszerűen a meglevő I. világháborús emlékhelyek névsorait egészítették ki. A temetőkben a távolban nyugvó és a sebesülten hazaérkező, itthon elhunyt katonák jelképes vagy valódi sírjain ugyanúgy jelezték a háborús részvételt, mint korábban. Itt azonban a sorozat megszakadt.

S2500021.JPG
I. világháborús szoborcsoport, Lenti

Miután a régió, Zala megye is a frontvonal részévé vált és a győztes szovjet-orosz csapatok vették át az ellenőrzést, 1945-től a megváltozott politikai légkörben a magyar háborús szereplés nem számított dicsőségnek. Emlékműveket a fasizmust legyőző szovjet katonák és szövetségeseik kaptak. A megye falvaiban és környékükön lezajló csaták eseményeit, áldozatait a helyszíni emlékművek feliratai örökítették meg (Galambok, zalaszentgróti és murakeresztúri hidak). A németek elleni harc részesei voltak, így a győztesek oldalára kerültek az elhurcolt kommunista ellenállók és a partizánok (Felsőrajk, Zalaszentmihály, Rezi), miként a Zalaszentgróton tartózkodó lengyel menekültek is. A róluk szóló emlékműveknél, tábláknál a háború végét, a felszabadulást jelentő április 4-i nemzeti ünnepen tisztelegtek.

Az 1960-70-es években tömegesen avatták fel a szovjet hősi és felszabadulási emlékoszlopokat, táblákat, nagyrészt a 25. és 30. évfordulóra. A terméskő tömbök, kő vagy tégla oszlopok, gúlák szobrászati-művészeti kialakításban nem versenyezhettek az impozáns I. világháborús objektumokkal. Közvetlen helyi kötődés nélkül, a kötelező ünnepi megemlékezéseknek és koszorúzásoknak állandó helyszínt biztosítani, ez volt a feladatuk. A falu alkalmas közterein kerestek nekik helyet, esetleg épp az I. világháborús emlékmű parkjában. A falra való emléktáblákat a tanácsi hivatalra, iskolára, könyvtárra, kultúrházra tették ki. Egyszerűségüket mutatja, hogy csak minimális, a politikai-ideológiai tartalomra utaló dísz, jelkép látható rajtuk: egy-egy ötágú vörös csillag, néha a szovjet címer.

A hivatalos történelmi emlékművek tehát a felszabadító-megszálló másik oldal katonáinak szóltak. A magyar katonákra való emlékezés, mivel Németország szövetségeseként estek el, teljesen a magánszférába, a temetőkbe szorult vissza. A szocializmus évtizedei alatt, egészen az 1980-as évek közepéig csak nagyon ritkán kerülhetett ez ki nyilvános helyre (liszói evangélikus templom, kerecsenyi emlékkereszt, ellentmondásként a murakeresztúri bolgár hősi emlékmű „Háborús halottaink emlékére” feliratú kiegészítése).

A temetőkben a tisztességet nemcsak a saját halottaknak adták meg, hanem mindkét szembenálló fél itt elesett katonáinak is. Szovjetek, bolgárok, németek jelölt és jelöletlen sírjait tartják számon és gondozzák a mai napig, beleértve a Murakeresztúron deportálás közben meghalt 77 sváb áldozat emlékhelyét.

A kegyelet a faluközösség részéről továbbra is övezte az I. világháborús emlékműveket, noha a hősök emlékünnepét 1945 után többé már nem tartották meg. A politikai rendszer szempontjából elsődleges felszabadulási emlékművek mellett ezeket általában megtűrték a helyükön. Veszteséget akkor szenvedtek, ha néhány, idejétmúltnak nyilvánított jelképet – koronát, turult, Nagy-Magyarország-domborművet, Trianon-ellenes feliratot – eltüntettek róluk (Óhíd, Bajcsa, Nemesapáti, Zalabér).

emlekmu500c
I. világháborús emlékfa jellegzetes táblája.

A II. világháborús magyar áldozatok közös emlékműveit 1986-tól kezdhették felállítani temetőikben a falvak, helyi összefogás, adakozás, társadalmi munka eredményeként. A hamarosan bekövetkező politikai hatalmi fordulatnak köszönhetően a katonák háborús részvétele megszűnt tabu témának lenni, és a nyilvános értékelésnek, tiszteletadásnak sem volt többé akadálya. Elkészültek a névsorok, és ahol ki tudták egészíteni az I. világháborús emlékművet, oda tették fel az új táblát. Máshol önálló építményt avattak, melyhez kötelező nemzeti ünnep, emléknap már nem fűződött, de a falu történelmének mégis ugyanolyan fontos fejezetét őrzi, mint az I. világháborús objektum. Utóbbiakra visszakerültek a levett és újból elfogadott szimbólumok: a korona, a térkép.

Az 1990-es évek első felében minden falu létrehozta a maga emlékhelyét, ha még nem volt. Időszerűvé vált az évtizedek alatt megfogyatkozott emlékfák és a rozsdásodó névtáblák megújítása, a hősi ligetek rendezése. Az emlékhely maradhatott a falu központjában, de gyakran inkább a temetőbe került. Az új kőtáblákat, hasábokat, oszlopokat virágtartókkal és betonozással külön térséggé kerítették el. A nagyméretű síremlékre hasonlító építményeket csupán kisebb vagy nagyobb kereszt, koronás címer, turul díszíti. Megjelenésükben már nem a katonák és a háború dicsőségét, hanem az áldozat, a gyász és a kegyelet érzését közvetítik. A névsorokban feltűnnek a koncentrációs táborokba elhurcoltak és a leventék is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A zalaszentiváni I.-II. világháborús emlékhely, tervező: Szerdahelyi Károly építész.

Van néhány kiemelkedő emlékmű, melyet domborműves jelenet vagy szoborkompozíció egészít ki, neves művészek alkotásai. A háborút közvetlenül idézi fel a nagyrécsei emlékfalon a térdelő katona, zászlót tartva. A megszentelt helyek hagyományos szobraihoz kötődik a Pieta-jelenet, a keresztről levett Jézus Szűz Máriával vagy egymagában (Gyenesdiás): Zalaszentivánon Németh János keramikus műve, Bánokszentgyörgyön Béres János szobrászé. Zalalövőn az emléktáblákat Szabolcs Péter domborműve zárja le; térdelő, lehajtott fejű, koszorút nyújtva gyászoló fiúalakkal. A letenyei fafaragó táborból újszerűen elgondolt emlékművek kerültek ki a közeli falvakba. Valkonyán kendős parasztasszony tartja a keresztet, lábainál kopjafa az áldozatok nevével. A murakeresztúri emlékoszlop az emberélet stációit képekben mutatja sorban, a kisgyermekkortól a katonaságig és a hősi halálig.

A felszabadulási emlékműveknél a rendszerváltással megszűntek az április 4-i ünnepek, most ezeket az oszlopokat és táblákat távolították el. Néhány közülük a helyén maradt, vörös csillag nélkül, esetleg átalakítva más nemzeti ünnep színhelyévé (Zalavár, Balatongyörök). Az idegen katonák és a mártírok névtáblái a temetőbe vagy az új II. világháborús emlékműre kerültek át.
Haász Gabriella