“S örök fényeddel üzened”

A térségi felsőoktatás társadalmi-gazdasági szerepének erősítése
2015-10-22
Emlékező Csörnyeföld
2015-10-26

“S örök fényeddel üzened”

A Zala Megyei Önkormányzat 2015. október 22-én tartotta hagyományos ünnepi megemlékezését az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. A megyeháza Deák Ferenc termében tartott rendezvényen az önkormányzat mellett részt vettek a Megyei Kormányhivatal, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetői és dolgozói, valamint az 56-os szervezetek képviselői.

 

Az ünnepséget Magyarország az én kedves szép hazám című népdal előadásávál Perlakiné Vigh Valéria  valamint 9.osztályos tanítványai műsora nyitotta meg.

A forradalom és szabadságharc emlékére Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke tartott ünnepi beszédet.

 

Az emlékműsor Ifjúság, te vagy csillagunk című verssel folytatódott, melyet Horváth Anita adott elő, majd Bódis Bettina énekelte el a Maradj hűséges a földhöz című dalt Az 56 csepp vér című musicalből.

Az ünnepség zárásaként a részvevők megkoszorúzták a megyeháza bejáratánál elhelyezett emléktáblát, amit 1997-ben avatott fel a Zala Megyei Önkormányzat, az épületben 1956-ban megalakult Ideiglenes Nemzeti Bizottság, a Zala Megyei Tanács Munkástanácsa és a Zala Megyei Forradalmi Bizottság emlékére.

 

Koszorút helyezett el:

– Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke és Dr. Mester László a Zala Megyei Önkormányzat Főjegyzője és Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke,

– Rigó Csaba, a Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja Dr. Sifter Rózsa a Zala Megyei Kormányhivatal Főigazgatója valamint Dr. Rumi Kriszta igazgató,

– Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója és Lipóczki-Török Veronika igazgató-helyettes,

– Kajári Attila, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Zalaegerszegi Tankerület igazgatója,

– Simon Dezső a Magyarok Világszövetsége részéről és Kiss Bódog Zoltán a POFOSZ Zala Megyei Szervezete elnöke, valamint Csabai Hugó a POFOSZ Zala Megyei Szervezete 56-os tagozatának nevében.