Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Hírek

Egy délelőtt a nők egészségéért
2020.09.16

A Zala Megyei Önkormányzat és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság 2020. szeptember 15-én, megrendezte 11. közösségi együttműködést erősítő rendezvényét az EFOP-1.6.3-17-2017-00004 számú, ,,Zala megyei felzárkózás-politikai együttműködések” című projekt keretében. A Megyeházán megtartott esemény célcsoportját a nők alkották, a központi téma pedig az ő egészségük volt. A rendezvényt Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki többek között arról is beszélt, hogy a nők egészsége kiemelten fontos, hiszen nem csak a munkahelyen kell helytállniuk, de a családok életének is kulcsszereplői. Ehhez persze szükségük van a férfiak támogatására is – tette hozzá.


A nyitó beszéd után szakmai előadások következtek a Megyeháza Deák Ferenc termében. Első előadóként Ladányi Ibolya, a Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézmény intézményvezetője Belgyógyászati kórképek – figyelmeztető tünetek című előadását mutatta be, melyben elsődlegesen a nőket érintő betegségek kialakulásának okairól beszélt. Kiemelte a stressz hatását a szervezetre, valamint a mozgás és a helyes táplálkozás fontosságát egészségük megőrzésében.

Antiné Tóth Szilvia a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának egészségfejlesztési szakügyintézője a Nők egészsége – a szűrővizsgáltok fontossága címmel tartott előadást. Szó esett a megelőzési lehetőségekről, az önvizsgálat szerepéről. Külön foglalkozott a dohányzás káros hatásairól, melyben az aktív és a passzív dohányzás lehetséges hatásait mutatta be interaktív formában.

Az eseményen részt vett Bognár Melinda „Mimi”, a Mimosa Lounge és a CZukorka házi kézműves sütöde tulajdonosa is, akivel Frauenhoffer Márta beszélgetett Család és karrier témában. A beszélgetésben többek között szó esett a feladatok összeegyeztethetőségéről, a megélt nehézségekről, azok feloldásáról, valamint a család támogató szerepéről is.

Az előadások közben több teremben párhuzamosan zajlottak az események: A Zrínyi teremben a sportolás kapott helyet. Horváth Judit jógaoktató a munkahelyi frissítő jóga, illetve a gerincjóga alapjait mutatta be az érdeklődőknek, és segítette őket a helyes technikák elsajátításában. Kocsis Ildikó fitneszedző pedig megmutatta, hogyan lehet SMR hengerrel hatékonyan kezelni a hátfájást. Mindezen programok alatt bárki igénybe vehette az előtérben lévő szűrési lehetőségeket, ahol Inbody testösszetétel-mérést biztosítottak a Zalaegerszegi Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével, valamint a Zalaegerszegi Alapellátási Intézmény dolgozója vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint mérési lehetőséget nyújtott az érdeklődők számára.

vissza...