Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.03.28 - A KDNP „Ültessünk, hogy élhessünk” elnevezésű faültetési akciójának újabb állomásán, Lentiben huszonegyen vettek részt szerdán. Dr. Pál Attila, a Fidesz Lenti Szervezetének elnöke, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke Latorcai Csabával, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettesével, a KDNP ügyvezető alelnökével vett részt a munkában.

2024.03.28 - A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete, a Történelmi Vitézi Rend Délnyugat-Dunántúli Törzskapitánysága és a Pro Civitate Dei Egyesület II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 348. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget szerdán Zalaegerszegen. A Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének legújabb történeti tablókiállítását Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Mindszentyneumban.

2024.03.27 - Az elmúlt héten három zalai községben tettek látogatást a Zala Vármegye Önkormányzata által szervezett falu- és tanyagondnoki alapképzésben résztvevők. Csatárban, Szilvágyon és Zalaszentgyörgyön hallgatták meg a település vezetőjének, jegyzőjének helyi tapasztalatait és falugondnoki tevékenységgel kapcsolatos meglátásait. A település falugondnokának tolmácsolásában betekintést nyertek a falu sajátosságaiba, a felmerülő, igény szerinti feladatokba. A terepgyakorlat vezetője Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke volt. A csoport április közepén Szentgyörgyvölgyre érkezik, addig is zajlik az elméleti képzés és a kommunikációs tréning.

2024.03.27 - Zala Vármegye Önkormányzata szakmai tanulmányutat szervezett 2024. március 26-án, hogy a CE-Spaces4All projekt keretében feltérképezett akadálymentes helyszíneket bemutassa a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete tagjai számára. A program során először a szécsiszigeti Pajta kávézót, a vízimalom múzeumot tekintették meg a résztvevők, majd a Lendvai várba és Vinárium kilátótoronyba látogatott el a csoport.

2024.03.25 - Az Európai Parlament tagjai, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek közös eljárásban tartott 2024. évi általános választásával kapcsolatos aktuális tudnivalókról tartott ma délután sajtótájékoztatót dr. Mester László, a Zala Vármegyei Területi Választási Iroda vezetője a Megyeháza Zala György termében.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Műfüves labrarúgó pálya avatása Tófejen
2015.10.19

Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke adta át Tófejen 2015. október 16-án a település új műfüves pályáját az iskola szomszédságában.


A kisméretű, 22×45 méteres pálya körbekerítve, led világítással készült a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázati programja keretében. A pálya bruttó 29 millió forintba került, amelynek 30 %-át kellett a helyi önkormányzatnak finanszírozni és vállalni a jövőbeni üzemben tartás költségeit.

A beruházás egyik együttműködő partnere a KERÁMIA SE, melynek keretében labdarúgó és birkózó szakosztály működik. Az Önkormányzat és a sportegyesület együttműködik abban, hogy a pályán elsősorban labdarúgó foglalkozások, versenyek, tornák, egyéb- labdarúgással kapcsolatos események, másodsorban tömegsport, szabadidő- és kulturális rendezvények valósuljanak meg.

A labdarugó szakosztályban közel 40 leigazolt játékos van. A létesítmény biztosítani tudja a környező települések csapatainak edzéseit is. Mivel reflektorokkal is felszerelt, ezért este sötétedés után is használható.

A labdarúgó szakosztály a megyei II. déli csoportban szerepel. A Csapat játékokra való felkészüléséhez az elkészült műfüves pálya kiváló lehetőséget biztosít.

20151016_tofej_1024_2

A másik együttműködő partner a KLIK fenntartásában, a Tófeji önkormányzat által működtetett Tófeji Kincskereső Általános Iskola. Az  1985-ben  épült  általános  iskolához  nem  tartozott külső tornaudvar vagy   pálya. A tornaterem 1989-ben  készült  el, amely eddig biztosította  a  testnevelésórák  és  a szabadidős  együttlétek  elhelyezését.

A mindennapos  testnevelés  bevezetésével  így lehetőség  nyílik   a testnevelésórák  előírás szerinti megtartására. A  kinti  tornaórák megtartása ezáltal lehetővé  válik.. Az  iskolába  128 tanuló, az óvodába  35 óvodás  jár.

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben