A honvédelmi miniszter fővédnöksége alatt került sor az idei Göcsej Harci Túrára Zalaegerszeg mellett, az arborétumban. A Zala Megyei Védelmi Bizottság által szervezett megmérettetésen 15 csapat vett részt.
Vas és Heves megyéből is érkeztek csapatok, de alapvetően zalai középiskolásoknak hirdették meg. A rendezvényt Sághegyi Attila alezredes, a megyei védelmi bizottság honvédelmi referense szervezte, a Zala Megyei Önkormányzatot Pácsonyi Imre alelnök képviselte.
A rendezvény célja, hogy a fiatalok pár órára találkozhassanak a katonai kiképzés feladataival és szembesüljenek annak követelményeivel, valamint tájékoztatást kaphassanak a Magyar Honvédség egyes feladatairól.
A verseny – ahogy már a korábbi évek tapasztalatai is bizonyították – egy jó hangulatú, fizikai és szellemi kihívást támasztó sportszerű megmérettetés, melynek során nagy hangsúlyt kap a szabályok betartása és a fegyelem.
A játékos katonai versengés jutalma katonai helikopteren való repülés lesz a győztes csapat tagjainak.