Legfrissebb hírek


2019.07.18 - Négy napon át várták gazdag programmal a látogatókat a bor és a zene jegyében Gyenesdiáson. A megnyitón a Zala Megyei Önkormányzat képviseletében Pácsonyi Imre alelnök vett részt. Az első nap gálaműsorral indult, mely egyúttal a Vass Lajos népzenei tábor záró programja is volt.

2019.07.18 - A Göcseji Dombérozó programsorozat nyitányaként rendezték meg a Nován 31. kézikaszás arató- és cséphadarós cséplőversenyt. A Zala Megyei Önkormányzat - mint a rendezvény egyik támogatója - képviseletében Pácsonyi Imre alelnök is köszöntötte a résztvevőket, látogatókat.

2019.07.17 - Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke fogadta a Megyeházán Krzysztof Żarnát, a Közép-európai Közlekedési Folyosó ETT igazgatóját.

2019.07.16 - A Széchenyi 2020 program keretében bővítették és újították fel a türjei és a batyki óvodát. A 108 milliós beruházás 100 %-os támogatással valósult meg.

2019.07.03 - Szombaton adták át ünnepélyesen az ifj. Paál István egyházközségi tag kezdeményezésére, a megyei önkormányzat támogatásával felújított, korábban a szél által ledöntött 1897-ben állított keresztet a kerkabarabási kápolna melletti temetőben.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Átadták a ZalaZone járműipari tesztpálya első ütemét hétfőn Zalaegerszegen
2019.05.21

Zalaegerszeg neve hamarosan felkerül az európai autófejlesztés térképére – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a ZalaZone járműipari tesztpálya első ütemének avatásán. A kormányfő úgy fogalmazott: regionális szakmai központ jöhet itt létre, s a beruházás vonzáskörzete nemcsak Magyarországra, hanem az egész régióra kiterjed, sőt, európai kisugárzása is lehet.


A 45 milliárd forintos beruházással, 265 hektáros területen épülő létesítmény európai szinten is egyedülálló, és a hagyományos mellett az elektromos, illetve önvezető járművekhez kapcsolódó teszteléseket, kutatás-fejlesztést is lehetővé teszi – ismertette az ünnepélyes átadáson Balaicz Zoltán. Zalaegerszeg polgármestere beszédében felidézte, hogy 2015 áprilisában írták alá Orbán Viktor miniszterelnökkel a Modern Városok Program szerződését, amelynek legfontosabb pontjai a gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre vonatkoztak. Azóta már – Zala megye történetének legnagyobb beruházásaként, 170 milliárd forintos ráfordítással – épül a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os gyorsforgalmi út, illetve 2015 óta négyezer új munkahely jött létre a városban, a munkanélküliség aránya pedig 2,5 százalékra csökkent. Balaicz Zoltán arról is szólt, hogy a miniszterelnök 2016. május 19-én jelentette be a járműipari tesztpálya megépítését, egy évvel később pedig megtörtént az alapkőletétel.
A polgármester köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért a kormány Zalaegerszeget jelölte ki helyszínnek, majd megköszönte a rengeteg munkát Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek és Vigh László országgyűlési képviselőnek, miniszteri biztosnak. A projekt segítőiként továbbá megköszönte a támogatást Varga Mihály miniszternek, Héjj Dávidnak, Rigó Csabának, Pál Attilának, Sifter Rózsának, Háry Andrásnak, Vadvári Tibornak, Bali Zoltánnak, Doszpoth Attilának, Molnár Gábornak, és minden érintett közéleti szereplőnek, rektornak, cégvezetőnek. Végül kiemelte: a kormány támogatása és az elmúlt évek közös munkája nyomán Zalaegerszeg újra fejlődik.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos az ünnepségen szintén megköszönte a kormány támogatását. Bejelentette: a tesztpályán elkészült több pályaelem, így a kezelhetőségi pálya, a dinamikai felület, a fékezés tesztelésére szolgáló gyorsító szakasz és a biztonsági zóna. Elkészült továbbá a smart city (okosváros) első 5 hektáros területe, valamint a technikai épület, a fogadóépület. A létesítmény is jelzi a magyar mérnökök kreativitását és a magyar építőipar kiválóságát – említette a képviselő, gratulálva a ZÁÉV Zrt.-nek a kivitelezéshez. Felépíteni a jövő közlekedési kulturáját, ez a létesítmény célja, s „készen állunk a jövő folytatására” – hangsúlyozta végül Vigh László.
Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepségen elmondta:
– 2018-ban úgy gondoltuk, eljött az a korszak a magyar gazdaság történetében, amikor dimenziót kell váltani. Ezért a magyar gazdaságtörténet legerősebb minisztériumát hoztuk létre, amikor az Innovációs és Technológiai Minisztériumot megalkottuk.
Orbán Viktor emlékeztetett rá: Palkovics László kezdeményezésére indult meg a zalaegerszegi tesztpálya-beruházás, az előterjesztő a miniszter volt.
– A jövő elkezdődött, úgy hívják, digitális gazdaság, ipar 4.0. Hiszünk abban, hogy rajtunk múlik, ebbe a jövőbe belépünk-e. Mi úgy gondoljuk, ez a beruházás az első jegy, amit megváltottunk a jövőbe – fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök kifejtette: szeretnék, hogy Magyarországra úgy gondoljanak, itt nemcsak a termelés és összeszerelés, hanem a fejlesztés területén is versenyelőnyre lehet szert tenni. Jelenleg hazánkban 10 ezer járműipari fejlesztőmérnök dolgozik, valamint 40 járműipari kutatóhely van, amelyek működésére összesen 800 milliárd forintot fordított Magyarország ebben az uniós ciklusban. Ma 620 járműipari vállalat működik hazánkban, és a világ húsz legmeghatározóbb gyártója és beszállítója közül 15 jelen van. Elhangzott: 2019-ben a magyar költségvetés több mint 140 milliárd forinttal támogatta a hazai kutatás-fejlesztést és az innovációt, a jövő évben pedig az erre fordítható állami forrásokat 30-40 milliárd forinttal megnövelik.
A beszédet követően Orbán Viktor miniszterelnök, Palkovics László miniszter és Háry András, a ZalaZone ügyvezetője a tesztpálya működését jelképező gomb megnyomásával felavatta a létesítményt.

fotó: Zalai Hírlap

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala megyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben