Hírek

Fejlesztik a vízi turizmust a Mura régióban
2019.04.17

Tegnap tartották Tótszerdahelyen a Mura és a Dráva vízi turizmusának fejlesztését célzó „Két folyó, egy cél” elnevezésű, a Magyarország – Horvátország Interreg V-A Program támogatásával megvalósított projekt zárókonferenciáját.


A Mura Régió Európai Területi Társulás mintegy 820 ezer eurós pályázati támogatást nyert a vízi turizmus kialakítására és fejlesztésére a térségben. A konferencián elhangzott, hogy számos beruházást valósítottak meg a projekt keretében, így többek között csónaktárolót alakítottak ki Tótszerdahelyen és Semjénházán, míg Molnáriban és Murakeresztúron vizes pihenőhely, Letenyén, Tótszerdahelyen, Molnáriban és Murakeresztúron pedig kikötő épült. Vízi túrázásra alkalmas csónakokat és mentőcsónakot is beszereztek a résztvevő települések, valamint kifejlesztettek egy olyan mobil applikációt is, melynek segítségével konkrét útvonaltervek állnak a túrázók rendelkezésére, beleértve a szállás- és vendéglátóhelyeket, valamint a térség egyéb látnivalóit is.
A társulás vezetői, valamint Josip Grivec, Muraköz megye alispánja mellett az eseményen résztvevőket köszöntötte Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is, aki határon túli kollégájával egyet értett abban, hogy hosszú időbe telt, mire a magyar és horvát személyes kapcsolatokból együttműködés kerekedett, ám a most megvalósult fejlesztések nem a végét, sokkal inkább a folytatását jelzik a közös gondolkodásnak.
Szó esett a konferencián a határon átnyúló projektek folytatására kiírt új pályázati lehetőségekről is, melyekről az Interreg Program igazgatója, dr. Szűcs Márton beszélt, kiemelve, hogy május 3-ig adhatják be támogatási igényüket a társulások a közel 21 millió eurós keretre, melyből határon átnyúló turizmusfejlesztési, környezetvédelmi, oktatási projekteket és intézményi együttműködéseket lehet finanszírozni.
(fotó: Zalai Hírlap)

vissza...