Hírek

Esküt tettek a Zala megyei önkéntes tartalékos katonák
2019.03.13

A zalaegerszegi Apáczai Művelődési Központban tartott ünnepélyes eseményen dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága parancsnokhelyettese köszöntötte az esküt tevőket úgy fogalmazva, hogy „Zalában újból fellobbant a magyar honvédség fáklyája”.


Az ünnepség szónokai – dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos – üdvözölték a civil állampolgári bázison kibontakozó önkéntes tartalékos rendszert, melynek megújulása 2017 óta tart és köszönetet mondtak a most csatlakozóknak, hogy szabad idejüket áldozzák fel a közösség érdekében.
Ezt követően írta alá szerződését ünnepélyes keretek között Varga Zoltán pedagógus és sikeres sportvezető, az 50. zalai tartalékos katona, akinek ez alkalomból oklevelet adott át Balaicz Zoltán polgármester.
Az eskütételt megelőzően elismerést nyújtottak át Szabadics Zoltánnak, s elhangzott, hogy az ötven önkéntes nagyszerű tettet hajtott végre, hiszen a honvédség kötelékébe lépve vállalta, hogy védelmezi azt az ezeréves kultúrát és hagyományt, melyet Magyarország jelképez.
Az ünnepélyes eskütételt követően Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke mondott köszöntőt a Zala Megyei Önkormányzat képviseletében.

(fotó: Zalai Hírlap)

vissza...