Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.03.28 - A KDNP „Ültessünk, hogy élhessünk” elnevezésű faültetési akciójának újabb állomásán, Lentiben huszonegyen vettek részt szerdán. Dr. Pál Attila, a Fidesz Lenti Szervezetének elnöke, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke Latorcai Csabával, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettesével, a KDNP ügyvezető alelnökével vett részt a munkában.

2024.03.28 - A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete, a Történelmi Vitézi Rend Délnyugat-Dunántúli Törzskapitánysága és a Pro Civitate Dei Egyesület II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 348. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget szerdán Zalaegerszegen. A Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének legújabb történeti tablókiállítását Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Mindszentyneumban.

2024.03.27 - Az elmúlt héten három zalai községben tettek látogatást a Zala Vármegye Önkormányzata által szervezett falu- és tanyagondnoki alapképzésben résztvevők. Csatárban, Szilvágyon és Zalaszentgyörgyön hallgatták meg a település vezetőjének, jegyzőjének helyi tapasztalatait és falugondnoki tevékenységgel kapcsolatos meglátásait. A település falugondnokának tolmácsolásában betekintést nyertek a falu sajátosságaiba, a felmerülő, igény szerinti feladatokba. A terepgyakorlat vezetője Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke volt. A csoport április közepén Szentgyörgyvölgyre érkezik, addig is zajlik az elméleti képzés és a kommunikációs tréning.

2024.03.27 - Zala Vármegye Önkormányzata szakmai tanulmányutat szervezett 2024. március 26-án, hogy a CE-Spaces4All projekt keretében feltérképezett akadálymentes helyszíneket bemutassa a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete tagjai számára. A program során először a szécsiszigeti Pajta kávézót, a vízimalom múzeumot tekintették meg a résztvevők, majd a Lendvai várba és Vinárium kilátótoronyba látogatott el a csoport.

2024.03.25 - Az Európai Parlament tagjai, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek közös eljárásban tartott 2024. évi általános választásával kapcsolatos aktuális tudnivalókról tartott ma délután sajtótájékoztatót dr. Mester László, a Zala Vármegyei Területi Választási Iroda vezetője a Megyeháza Zala György termében.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Járdát, kandelábereket és szennyvízcsatornát építettek Pacsán
2019.02.18

Pénteken adták át azt a beruházást Pacsán, melynek keretében járdákat építettek a 75-ös és a tüttösi út várostól keletre, az ipari parkba vezető szakasza mellett, biztonságossá téve ezzel sokak számára a munkába járást.


Az avatáson elhangzott, hogy  2016 márciusában a településfejlesztés operatív programban pályázott támogatásért a település. Az elnyert közel 54 millió forintból majdnem 600 méteren építettek ki járdát, amin a kisváros keleti részére települt üzemeket lehet biztonságosan megközelíteni. A beruházásban nemcsak az új járdaszakaszok készültek, hanem az ipari területekhez városból kivezető gyalogutak világítását is megoldották, közel egy kilométeren 36 darab napelemes kandelábert állítottak fel. A projektre elnyert 100 százalékos pályázati támogatásból 170 méteren szennyvízcsatornát is építettek az ipari parkban, ezzel további 4 hektárt vontak be a közműszolgáltatásba. Kelemen Tamás polgármester kiemelte: a legtöbb munkahely a város keleti felében található, ahová műszakváltáskor százával igyekeznek a dolgozók gyalogosan is, és ez eddig járda híján balesetveszélyes volt.

Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a TOP által támogatott fejlesztések kezdetektől a munkahelyek teremtését szolgálták,  a település életében pedig mindez fontos lépés, hiszen a helyi gazdaság meghatározó része itt működik.

A pacsai ipari parkhoz kapcsolódó, uniós támogatással megvalósult beruházások amellett, hogy újabb vállalkozások letelepítését teszik lehetővé, az itt dolgozók biztonságát is szolgálják.

(Fotó: Zalai Hírlap)

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben