Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.03.28 - A KDNP „Ültessünk, hogy élhessünk” elnevezésű faültetési akciójának újabb állomásán, Lentiben huszonegyen vettek részt szerdán. Dr. Pál Attila, a Fidesz Lenti Szervezetének elnöke, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke Latorcai Csabával, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettesével, a KDNP ügyvezető alelnökével vett részt a munkában.

2024.03.28 - A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete, a Történelmi Vitézi Rend Délnyugat-Dunántúli Törzskapitánysága és a Pro Civitate Dei Egyesület II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 348. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget szerdán Zalaegerszegen. A Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének legújabb történeti tablókiállítását Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Mindszentyneumban.

2024.03.27 - Az elmúlt héten három zalai községben tettek látogatást a Zala Vármegye Önkormányzata által szervezett falu- és tanyagondnoki alapképzésben résztvevők. Csatárban, Szilvágyon és Zalaszentgyörgyön hallgatták meg a település vezetőjének, jegyzőjének helyi tapasztalatait és falugondnoki tevékenységgel kapcsolatos meglátásait. A település falugondnokának tolmácsolásában betekintést nyertek a falu sajátosságaiba, a felmerülő, igény szerinti feladatokba. A terepgyakorlat vezetője Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke volt. A csoport április közepén Szentgyörgyvölgyre érkezik, addig is zajlik az elméleti képzés és a kommunikációs tréning.

2024.03.27 - Zala Vármegye Önkormányzata szakmai tanulmányutat szervezett 2024. március 26-án, hogy a CE-Spaces4All projekt keretében feltérképezett akadálymentes helyszíneket bemutassa a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete tagjai számára. A program során először a szécsiszigeti Pajta kávézót, a vízimalom múzeumot tekintették meg a résztvevők, majd a Lendvai várba és Vinárium kilátótoronyba látogatott el a csoport.

2024.03.25 - Az Európai Parlament tagjai, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek közös eljárásban tartott 2024. évi általános választásával kapcsolatos aktuális tudnivalókról tartott ma délután sajtótájékoztatót dr. Mester László, a Zala Vármegyei Területi Választási Iroda vezetője a Megyeháza Zala György termében.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Ingyenes képzések hátrányos helyzetűeknek
2018.07.30

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Aktívan a tudásért EFOP 3.7.1-17. számú, kiemelt projektjének célja a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű, 18-55 év közötti,alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel nem rendelkező személyek társadalmi helyzetének, foglalkoztathatóságának javítása képzések és munkakipróbálások révén az ország kevésbé fejlett régióiban.


A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg 2017. április 1 - 2021. március 31. között. A projektben tervezett tevékenységek célja többek között a célcsoport hozzásegítése az általános iskolai végzettség megszerzéséhez, illetve a munkába álláshoz vagy szakmatanuláshoz szükséges alapkompetenciák fejlesztése.

A programba bevonni kívánt 25 000 fő kompetenciamérő kérdőívek alapján kap segítséget a számára leginkább megfelelő képzések megtalálásához (alapkompetencia-fejlesztő képzés, általános iskolai felzárkóztató képzés, szakmai alapozó képzés).

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 12 000 fő képzését tervezi a projekt megvalósítása alatt.  Zala megyében a projektbe bevont személyek tervezett létszáma 500 fő. A képzéseken részt vevő személyek a tanulás támogatása érdekében és annak idejére megélhetési támogatásban részesülnek. A fejlesztés eredményeként legalább 10 000 fő fogja sikeresen, tanúsítvánnyal igazoltan befejezni a képzéseket.

Várjuk minden érdeklődő jelentkezését INGYENES képzéseinkre!

 

További információ:

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

Zala Megyei Kirendeltsége

 

Telefonszám: 06 (92) 500-700

E-mail cím: zala@szgyf.gov.hu

www.zala.szgyf.gov.hu

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben