Legfrissebb hírek


2019.07.18 - Négy napon át várták gazdag programmal a látogatókat a bor és a zene jegyében Gyenesdiáson. A megnyitón a Zala Megyei Önkormányzat képviseletében Pácsonyi Imre alelnök vett részt. Az első nap gálaműsorral indult, mely egyúttal a Vass Lajos népzenei tábor záró programja is volt.

2019.07.18 - A Göcseji Dombérozó programsorozat nyitányaként rendezték meg a Nován 31. kézikaszás arató- és cséphadarós cséplőversenyt. A Zala Megyei Önkormányzat - mint a rendezvény egyik támogatója - képviseletében Pácsonyi Imre alelnök is köszöntötte a résztvevőket, látogatókat.

2019.07.17 - Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke fogadta a Megyeházán Krzysztof Żarnát, a Közép-európai Közlekedési Folyosó ETT igazgatóját.

2019.07.16 - A Széchenyi 2020 program keretében bővítették és újították fel a türjei és a batyki óvodát. A 108 milliós beruházás 100 %-os támogatással valósult meg.

2019.07.03 - Szombaton adták át ünnepélyesen az ifj. Paál István egyházközségi tag kezdeményezésére, a megyei önkormányzat támogatásával felújított, korábban a szél által ledöntött 1897-ben állított keresztet a kerkabarabási kápolna melletti temetőben.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Mesterlevelek átadása
2017.10.09

Csütörtökön hat szakma 44 képviselője vehette át a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében lezajlott kurzusok elvégzését tanúsító mesterlevelét a zalaegerszegi városi hangversenyteremben megrendezett ünnepségen.


Az eseményen kiemelték, hogy a mestervizsga letétele az elmélyült szakmai tudás megméretését és elismerését is jelenti.

A mesterleveleket Mazzag Ferenc, a ZMKIK elnöke és Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke adta át.

(Fotó: Zalai Hírlap)

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala megyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben