Legfrissebb hírek


2019.07.18 - Négy napon át várták gazdag programmal a látogatókat a bor és a zene jegyében Gyenesdiáson. A megnyitón a Zala Megyei Önkormányzat képviseletében Pácsonyi Imre alelnök vett részt. Az első nap gálaműsorral indult, mely egyúttal a Vass Lajos népzenei tábor záró programja is volt.

2019.07.18 - A Göcseji Dombérozó programsorozat nyitányaként rendezték meg a Nován 31. kézikaszás arató- és cséphadarós cséplőversenyt. A Zala Megyei Önkormányzat - mint a rendezvény egyik támogatója - képviseletében Pácsonyi Imre alelnök is köszöntötte a résztvevőket, látogatókat.

2019.07.17 - Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke fogadta a Megyeházán Krzysztof Żarnát, a Közép-európai Közlekedési Folyosó ETT igazgatóját.

2019.07.16 - A Széchenyi 2020 program keretében bővítették és újították fel a türjei és a batyki óvodát. A 108 milliós beruházás 100 %-os támogatással valósult meg.

2019.07.03 - Szombaton adták át ünnepélyesen az ifj. Paál István egyházközségi tag kezdeményezésére, a megyei önkormányzat támogatásával felújított, korábban a szél által ledöntött 1897-ben állított keresztet a kerkabarabási kápolna melletti temetőben.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


NE DŐLJÖN BE!
2015.02.11

Egyre több a hitelnek tűnő, könnyen elérhető pénzügyi ajánlat a lapokban. A fogyasztói csoportok hirdetései azonban sokszor félrevezetik az ügyfeleket. Ez ellen és a fogyasztók tájékoztatása érdekében indított kampányt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Erről Gondolovics Katalint, a GVH szóvivőjét kérdeztük.


Először is tisztázzuk: mi az a fogyasztói csoport? Egy vásárlási társulás. A csatlakozók vállalják, hogy előre bizonyos részleteket fizetnek, hogy az így összegyűjtött pénzből megszerezzék egy áru (pl. lakás vagy autó) tulajdonjogát, vagy igénybe vehessenek egy adott szolgáltatást. A csoportok törvényesek ugyan, de a hirdetéseik már sokszor nem.

Mi a baj a fogyasztói csoportok hirdetéseivel? Ilyen hirdetésekkel lehet találkozni akár ebben az újságban is, de ezekből nem derülnek ki egyértelműen a konstrukcióval kapcsolatos legfontosabb információk, veszélyek. Ez a rendszer rengeteg veszélyt és bizonytalanságot rejt az ügyfelek számára, ám ezekre nem hívják fel kellően a figyelmüket. Sőt gyakran félrevezetik az ügyfeleket!

Mik a legnagyobb veszélyek? A hirdető cégek általában azzal hitegetnek, hogy a banki feltételeknél sokkal kedvezőbben, jövedelemigazolás nélkül, akár KHR/BAR-listásként, vagy nyugdíjasként is gyorsan, könnyen enyhíthetik pénzügyi gondjainkat. De ez a legtöbbször nem igaz. Mert az általuk nyújtott megoldás kölcsönnek tűnik, holott nem az.  A fogyasztói csoportok ugyanis nem adnak pénzt, hanem csak vásárlási jogot. Ráadásul nem kis részben a vak szerencsén múlik, hogy valaki mikor jut ehhez hozzá.

Tehát nem biztos, hogy gyors segítséget kapnak? Egyáltalán nem biztos, mert az igényelt összeg alapesetben a futamidő végén (tehát akár 15-20 év elteltével) kerül kifizetésre. Korábbi kifizetésben csak akkor bízhat valaki, ha egy közgyűlésen ő vállalja a legmagasabb összegű „előtörlesztést”. De az is előfordulhat, hogy hónapokon át egyáltalán nem tartanak közgyűlést. Így a legtöbben hónapokon vagy éveken keresztül hiába várnak a remélt forrásra, és egyre nagyobb kiadásba hajszolják magukat.

Mit tehetnek az emberek, hogy biztosan elkerüljék a bajt? Tájékozódjanak, mielőtt bármit aláírnak! Olvassák el a szerződéseket, és ha túl bonyolultnak tűnik, kérjék valamelyik családtagjuk, ismerősük segítségét! Hívhatják a 06-80-48-48-48-as számot is, ahol a GVH munkatársai adnak tájékoztatást, emellett pedig a www.nedoljonbe.hu címen is informálódhatnak a fogyasztók, még az előtt, hogy bedőlnének.

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala megyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben