Lentiben tartotta első partner találkozóját a projekt megvalósításán dolgozó zalai munkacsoport. 2017. december 19-én került sor a CE933 azonosító számú RURES projekt keretében a megújuló energiaforrások hasznosításával és a fenntartható energiahatékonyság témájával foglalkozó partnerek első találkozójára.
Horváth László polgármester köszöntőjét követően Szabó Károly projektmenedzser ismertette röviden a projektet, melynek keretében félévente terveznek hasonló találkozókat, valamint beszélt a tervezett fejlesztésekről. Elmondta, hogy a három éves projekt célközönsége főként a döntéshozói szféra, s a tervek szerint készül a keretében egy energiahatékonysági online kalkulátor, valamint pilot beruházásokat is magában foglal, amelyek Lentiszombathelyen a bezárt iskolaépület udvarán valósulnak meg. A végső cél egy energiahatékonysági beruházási park kialakítása, amelyet más projektekkel szinergiában szeretnének majd tovább fejleszteni a későbbiekben. Itt számítanak a partnerek ötleteire, javaslataira is. Ezek mellett készül egy megvalósíthatósági tanulmány is a projekt keretei között, amely a finanszírozási és energetikai jó gyakorlatokat is felöleli.
A következőkben Kókai Miklós a ZMVA hitelmenedzsere beszélt az energetikai fejlesztésekhez használható támogatásokról, melyek főként az államtól és az európai uniótól nyerhetők el, valamint bemutatott egy társasházi energetikai korszerűsítés finanszírozásával kapcsolatos jó gyakorlatot.
Dr. Németh Kornél, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának egyetemi docense előadásában pillanatképet nyújtott a megújuló energiák helyzetéről Magyarországon és a világban. Kiemelte, hogy jellemző a cégek erősödő versenye a világban, s már a megújuló energiahasznosító rendszerek között is verseny van.
Ezt követően a műhelybeszélgetés keretében Polgár Tibor ismertette a projekt keretében készítendő online kalkulátorral kapcsolatos elképzeléseket (web alapú, teljesen nyitott dolog lesz a kalkulátor, amelyet bárki használhat majd, stb.) és elmondta, hogy számítanak a jelen lévő szakemberek javaslataira, ötleteire a kidolgozás során.