Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.04.19 - Haladó Kerékpárosbarát Település 2023 címben részesült a Zala vármegyei Külsősárd Község Önkormányzata. A Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár által aláírt oklevél elismeri a község kerékpárosok érdekében végzett erőfeszítéseit. Ezt méltatta a díj apropójából csütörtökön rendezett közösségi kerékpározás alkalmából Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke is.

2024.04.18 - A vármegye önkormányzata által szervezett képzésben résztvevők a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakmai vezetésével az elméleti előadásokat követően a gyakorlatban is áttekintették a gépjárművek biztonsági rendszereit, az üzemeltetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A busztársaság Zrínyi úti telephelyén felállított rutin pályán a falugondnokok bóják között tesztelhették reakció idejüket és gépjármű vezetési készségeiket.

2024.04.15 - A Zalai Polgári Körök Egyesülete 12. alkalommal rendezte meg Polgári Estélyét Zalaegerszegen, szombaton, az Arany Bárány Hotel télikertjében. Az eseményen a város és a vármegye vezetői is részt vettek, amelynek fővédnöke Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter volt. Zala vármegyét Dr. Pál Attila, a közgyűlés elnöke képviselte az estélyen.

| 2024.04.12 - Zala Vármegye Önkormányzata szervezésében az INTERREG VI-A Ausztria-Magyarország Program támogatásával megvalósuló HyperBOT című projekt keretében 2024. április 12-13-án kétnapos hiperbár oxigénterápia konferencia és szakmai nap kerül megrendezésre Lentiben a Balance Resort Thermal Hotelben. A konferencián Dr. Pál Attila, a projektvezető szervezet Zala Vármegye Önkormányzatának elnöke mondott köszöntőt. A szakmai program keretében felszólal dr. Szolnoki Nikolett, a Balance Medical Center orvosigazgatója, dr. Jörg Lindenmann, a Grazi Orvostudományi Egyetem Mellkassebészeti és Hiperbár Oxigénterápiás Részlegének megbízott osztályvezetője, valamint a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának oktatási dékánhelyettese és osztályvezetője, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház főigazgatója, a budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ főorvosa, a Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének vezető helyettese, a máltai Mater Dei Kórház vezető klinikai orvosa, valamint a Csáktornyai Megyei Kórház főigazgatója.

2024.04.09 - 2024. április 9-én tartották az „Innovatív kerékpáros desztinációs modell kialakítása a szlovén-magyar határtérségben” című pályázat nyitórendezvényét. Az eseményen Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a jelenlevőket. Ezt követően az aktív turizmus fejlesztési irányairól, korábbi időszakokban megvalósult projektekről, kerékpáros és zarándokturizmussal kapcsolatos jó gyakorlatokról, tapasztalatokról hallhattak előadásokat a konferencia vendégei. Az ICDM rövid nevű pályázat 2024. januárjában kezdődött, Zala Vármegye Önkormányzatán kívül a Nyupan Nonprofit Kft., a Muraszombati Kulturális, Turisztikai és Sport Intézet, valamint a ptuji székhelyű ZRS Bistra vesz részt a szlovén-magyar Interreg forrásból megvalósuló együttműködésben.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Tematikus találkozó és transznacionális műhelymunka Lentiben
2019.01.07

A Zala Megyei Önkormányzat szervezésében a lassú, zöld és egészségturizmus szempontjából kedvező adottságokkal rendelkező Lentiben tartották az INSIGHTS projekt partnertalálkozóját 2018. máricus 6-9. között.


Országhatárhoz való közelsége miatt ez a térség meglehetősen elzárt volt a második világháborút követően, így elmaradt itt az iparosítás és az itt élők jobban meg tudták őrizni hagyományaikat és gasztronómiájukat. A látogatás fókuszában a zöld- és egészségturizmussal, illetve a desztináció menedzsmenthez kapcsolódó IT megoldásokkal kapcsolatos ismeretek és tapasztalatok megosztása állt. A résztvevők megismerkedhettek Zala megye jó gyakorlataival, így például a csömödéri kisvasúttal, bunker és traktor-túrán vettek részt, kipróbálták a hagyományos korongozást, illetve ellátogattak a Patóhegyi Borház Faluba.

 Kedden délután kezdődött a program Lentiben a négycsillagos Thermal Hotel Balance-ban, ahol Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos köszöntötte a partnereket. Ezt követően a Zala Megyei Önkormányzat képviseletében Molnárné Gazdag Tünde tartott rövid ismertetőt a megyéről, majd egy mesterkurzus keretében prof. Ulrike Pröbstl-Haider, a bécsi BOKU (Természeti Erőforrások és Élettudományok Egyeteme) tanára tartott előadást az érdekeltek turizmus-  és termékfejlesztésbe. történő bevonásáról A további szakmai előadások közül elsőként Sikala János (INFOtec Kft.) beszélt a nyílt turisztikai adatbázison alapuló alkalmazások fejlesztéséről, ezt követően pedig Semsei Sándor (CHROME-SOFT Kft.) mutatta be az “Okos Desztináció” koncepciót. 

A szerdai nap a “Göcsej kincse, az erdők és a fa” című kiállítás megtekintésével és a kisvasúttal való utazással indult Csömödérbe, melynek során a résztvevők tájékoztatást kaptak az üzemeltető Zalaerdő Zrt. turisztikai fejlesztéseiről és terveiről, valamint megismerkedtek a cég által kidolgozott Zakatoló Erdészeti Erdei Iskola programjával és tevékenységével. Csömödérben megtekintették az erre a célra kialakított speciális oktatókocsit, amely minden szükséges hagyományos és digitalis eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy a diákok útjuk során tanulmányozhassák az erdők, vizek, rétek  növény és állatvilágát.

Lovásziban az 1950-es hidegháborús évek mementójaként megmaradt bunkerben tett túrával folytatódott a nap. Az úgynevezett “Magyar Maginot-vonal” – egy 630 km hosszú védelmi vonal az ország déli határa mentén – megmaradt elemei a településen és környékén szervezett tematikus túra keretében látogathatók napjainkban, amely jó példaként szolgál a történelmi emlékek turisztikai célú hasznosítására.

A túrát tematikus találkozó és irányító bizottsági ülés követtte a Gosztola Gyöngye Wellness Hotelben, ahol csatlakozott a partnerekhez Csomor Gusztáv, a Duna Transznacionális Program Közös Titkárságának munkatársa, hogy áttekintsék az INSIGHTS projekt megvalósításának első évét. Megvitatták az egyes munkacsomagokat, projekt menedzsmentet és kommunikációs tevékenységeket bemutató előadások hangzottak el az “Integrált lassú, zöld és egészségközpontú turizmus fejlesztés okos modelljének” módszertanával összhangban.

Csütörtökön Márokföldre utaztak a partnerek, ahol egy hetési traktor-túra során bepillantást nyertek a térség történelmébe, hagyományaiba. A vállalkozókedvű résztvevők kipróbálhatták magukat Csótár Rezső szentgyörgyvölgyi fazekasműhelyében is, ahol lehetőségük volt saját korongozott kerámia edényük elkészítésére.

DSC_0100_

A tanulmányút utolsó állomása a Patóhegyi Borházfalu volt, ahol hat régi borospince felújításával alakított ki vendégcsalogató szálláshelyeket egy merészet álmodó család és kínál természetközeli, falusi élményekben gazdag kikapcsolódást az odalátogatóknak.

A következő multilaterális tanulmányútra 2018 júniusában kerül sor, a helyszín pedig Hargita megye lesz.

A projektről

A 30 hónapig tartó projekt (2017. január – 2019. június) az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Előcsatlakozást Segítő Eszköz (IPA) által finanszírozott Interreg Duna Transznacionális Program keretében került jóváhagyásra. 

Az INSIGHTS projekt arra keresi a választ, hogyan lehet turisztikailag vonzóbbá tenni a régiókat olyan turizmus stratégiák kidolgozásával, amelyek a természeti és kulturális erőforrások megóvását helyezik középpontba. Az INSIGHTS projektben résztvevő régiók mind kimagasló természeti és kulturális adottságokkal rendelkeznek, ezenfelül nagyszerű lehetőség nyílik számukra a lassú, zöld és egészségközpontú turizmusban, amely egy gyorsan fejlődő rekreációs trend.

A partnerek szoros együttműködésben dolgoznak az érintettekkel nyolc régióban, hogy releváns helyi visszajelzéseket szerezzenek a turizmus jelenlegi helyzetéről, valamint ötleteket és javaslatokat a lassú, zöld és egészségközpontú turizmusban rejlő új lehetőségekről. Nyolc integrált fenntartható turizmus stratégia kerül kidolgozásra a partner régiók által és ezek alkalmazhatóak lesznek az egész Duna Régió területén.

További információ az INSIGHTS projektről : www.interreg-danube.eu/insights

 [Sajtóközlemény – Turizmusban alkalmazható informatikai fejlesztési megoldásokat tanulmányoztak az INSIGHTS partnerek]

Kapcsolat:

Tóth Emőke, Pons Danubii Európai Területi Társulás, Szlovákia

vezető partner

Námestie generála Klapku 1, Komárno, Slovakia

Email: komunikacia@ponsdanubii.eu, telephone: +421 353 811 327

 

Eva Vovk, Szlovénia Szíve Fejlesztési Központ, Szlovénia

kommunikációs tevékenységek koordinátora

Kidričeva 1, 1270 Litija, Slovenia

Email: eva.vovk@razvoj.si, telephone: +386 1 896 27 17

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben