Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.03.28 - A KDNP „Ültessünk, hogy élhessünk” elnevezésű faültetési akciójának újabb állomásán, Lentiben huszonegyen vettek részt szerdán. Dr. Pál Attila, a Fidesz Lenti Szervezetének elnöke, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke Latorcai Csabával, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettesével, a KDNP ügyvezető alelnökével vett részt a munkában.

2024.03.28 - A Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete, a Történelmi Vitézi Rend Délnyugat-Dunántúli Törzskapitánysága és a Pro Civitate Dei Egyesület II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 348. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget szerdán Zalaegerszegen. A Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének legújabb történeti tablókiállítását Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Mindszentyneumban.

2024.03.27 - Az elmúlt héten három zalai községben tettek látogatást a Zala Vármegye Önkormányzata által szervezett falu- és tanyagondnoki alapképzésben résztvevők. Csatárban, Szilvágyon és Zalaszentgyörgyön hallgatták meg a település vezetőjének, jegyzőjének helyi tapasztalatait és falugondnoki tevékenységgel kapcsolatos meglátásait. A település falugondnokának tolmácsolásában betekintést nyertek a falu sajátosságaiba, a felmerülő, igény szerinti feladatokba. A terepgyakorlat vezetője Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke volt. A csoport április közepén Szentgyörgyvölgyre érkezik, addig is zajlik az elméleti képzés és a kommunikációs tréning.

2024.03.27 - Zala Vármegye Önkormányzata szakmai tanulmányutat szervezett 2024. március 26-án, hogy a CE-Spaces4All projekt keretében feltérképezett akadálymentes helyszíneket bemutassa a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete tagjai számára. A program során először a szécsiszigeti Pajta kávézót, a vízimalom múzeumot tekintették meg a résztvevők, majd a Lendvai várba és Vinárium kilátótoronyba látogatott el a csoport.

2024.03.25 - Az Európai Parlament tagjai, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek közös eljárásban tartott 2024. évi általános választásával kapcsolatos aktuális tudnivalókról tartott ma délután sajtótájékoztatót dr. Mester László, a Zala Vármegyei Területi Választási Iroda vezetője a Megyeháza Zala György termében.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


OFF TO SPAS – Egészségturisztikai fejlesztés nemzetközi együttműködésben
2015.08.28

278 098 euró értékű nemzetközi projekt keretében fejlesztik tovább a senior korosztálynak szóló turisztikai termékeket Hévíz és Kovászna példáján keresztül, 4 ország 7 partnerének bevonásával.


2015. július 29-én írta alá az Európai Bizottság azt a támogatási szerződést, amelynek keretén belül 15 hónapos egészségturisztikai fejlesztés indult el. Az „OFF TO SPAS” nemzetközi projekt négy ország hét partnerének együttműködésében valósul meg. Magyarországot a Pannon Egyetem (a projekt koordinátora), a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Zala Megyei Önkormányzat képviseli, a konzorcium további tagjai: AGE Platform Europe AISBL, Consiliul Judetean Covasna, Asociatia Pentru Dezvoltarea Turismului in Judetul Covasna és Travel Specialist Group Sweden AB.

A projekt feladata olyan közép-európai transznacionális balneológiai turisztikai termék létrehozása az idősebb korosztály (senior) számára, ami a gyógy- és termálturizmus piacát kiterjeszti azon küldőterületekre, ahol a természetes vizekhez kapcsolódó gyógyászati és wellness turizmus iránti kereslet növelhető.

A projekt céljai:

  • az idősebb korosztály speciális szükségleteit figyelembe vevő turisztikai termékhálózat létrehozása,
  • a turisztikai értéklánc szereplői és az idősek egyesületei/szervezetei közötti együttműködések számának és minőségének javítása,
  • a turizmus szempontjából alacsony vagy közepes szezon forgalmának növelése a turisztikai KKV-k eredményességének, versenyképességének növelése érdekében,
  • a turizmus mint az aktív és egészséges öregedés stratégiájának promóciója,

a turisztikai szolgáltatók professzionalizmusának növelése a projekt fenntarthatóságának és önfejlesztésének biztosítása érdekében.

Mindezek érdekében az alábbi főtevékenységeket valósítják meg a partnerek:

  • Az egészségturisztikai fejlesztést megalapozó kutatás elvégzése: idősekre vonatkozó piaci tanulmány, felmérések, összehasonlító elemzések, az idősek piacát és a balneológiai kérdéseket vizsgáló tanulmányok, az AGE Platform tagságának, valamint a Travel Specialist Group Sweden AB utazási iroda vendégeinek a bevonásával,
  • Balneológiai turisztikai termékhálózat létrehozása Hévíz és Kovászna példáján keresztül, ami hely- és piac-specifikus gyógyászati és egészségtámogatási programokat kínál az idősebb korosztály részére,
  • A projekthez kapcsolódó vitafórumok, műhelyfoglalkozások a hálózatépítési és partnerségi kapcsolatok, valamint a jó gyakorlatok kicserélése céljából,
  • Széles körű, a döntéshozókat és a potenciális utazókat megszólító, a célcsoportok speciális igényeihez és a turisztikai trendekhez igazodó marketingkommunikáció.

A 2016 szeptemberéig tartó projekt első lépése a ma kezdődő kétnapos találkozó Hévízen, amelynek során a résztvevő partnerek a főbb teendőket, lépéseket egyeztetik.

A pályázatot 2014 decemberében nyújtották be a partnerek az Európai Bizottság „COS-TFLOWS-2014-3-15” azonosító számú pályázati felhívására. Köszönhetően a magas szakmai színvonalon előkészített pályázatnak, az Európai Bizottság az eredetileg igényelt költségvetéssel – 208 565 euró uniós forrással és 69 533 euró önrésszel – ítélte támogatásra jogosultnak a projektet. Európai Uniós szinten összesen 10 pályázat nyert támogatást a kiíráson.

 

További információ:

Horváth Orsolya

Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft.

E-mail: horvath.orsolya@hevizmarketing.hu

Tel.: 06/83/540-070

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben