Cookie Consent by FreePrivacyPolicy.com

Legfrissebb hírek


2024.04.18 - A vármegye önkormányzata által szervezett képzésben résztvevők a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakmai vezetésével az elméleti előadásokat követően a gyakorlatban is áttekintették a gépjárművek biztonsági rendszereit, az üzemeltetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A busztársaság Zrínyi úti telephelyén felállított rutin pályán a falugondnokok bóják között tesztelhették reakció idejüket és gépjármű vezetési készségeiket.

2024.04.15 - A Zalai Polgári Körök Egyesülete 12. alkalommal rendezte meg Polgári Estélyét Zalaegerszegen, szombaton, az Arany Bárány Hotel télikertjében. Az eseményen a város és a vármegye vezetői is részt vettek, amelynek fővédnöke Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter volt. Zala vármegyét Dr. Pál Attila, a közgyűlés elnöke képviselte az estélyen.

| 2024.04.12 - Zala Vármegye Önkormányzata szervezésében az INTERREG VI-A Ausztria-Magyarország Program támogatásával megvalósuló HyperBOT című projekt keretében 2024. április 12-13-án kétnapos hiperbár oxigénterápia konferencia és szakmai nap kerül megrendezésre Lentiben a Balance Resort Thermal Hotelben. A konferencián Dr. Pál Attila, a projektvezető szervezet Zala Vármegye Önkormányzatának elnöke mondott köszöntőt. A szakmai program keretében felszólal dr. Szolnoki Nikolett, a Balance Medical Center orvosigazgatója, dr. Jörg Lindenmann, a Grazi Orvostudományi Egyetem Mellkassebészeti és Hiperbár Oxigénterápiás Részlegének megbízott osztályvezetője, valamint a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának oktatási dékánhelyettese és osztályvezetője, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház főigazgatója, a budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ főorvosa, a Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének vezető helyettese, a máltai Mater Dei Kórház vezető klinikai orvosa, valamint a Csáktornyai Megyei Kórház főigazgatója.

2024.04.09 - 2024. április 9-én tartották az „Innovatív kerékpáros desztinációs modell kialakítása a szlovén-magyar határtérségben” című pályázat nyitórendezvényét. Az eseményen Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a jelenlevőket. Ezt követően az aktív turizmus fejlesztési irányairól, korábbi időszakokban megvalósult projektekről, kerékpáros és zarándokturizmussal kapcsolatos jó gyakorlatokról, tapasztalatokról hallhattak előadásokat a konferencia vendégei. Az ICDM rövid nevű pályázat 2024. januárjában kezdődött, Zala Vármegye Önkormányzatán kívül a Nyupan Nonprofit Kft., a Muraszombati Kulturális, Turisztikai és Sport Intézet, valamint a ptuji székhelyű ZRS Bistra vesz részt a szlovén-magyar Interreg forrásból megvalósuló együttműködésben.

2024.04.09 - Regionális egyeztetést tartottak hétfőn Zalaegerszegen a Megyeházán az Ausztria-Magyarország Interreg Programról Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron vármegyék vezetői a regionális koordinátorokkal. Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés elnöke, dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke a pályázatok vármegyei területfejlesztési szempontból való megfelelőségét tekintette át.

Közadattár

Zala a termálfürdők hazája


Megyenap – Kitüntető cím és díjak átadása
2018.09.22

2018. szeptember 22-án tartotta a Zala Megyei Közgyűlés éves ünnepi ülését, amelyen átadásra került a megyei díszpolgári cím és a megyei kitüntetések.


A himnuszt követően Bellus Attila, Csordás János: A szülőföld lelke című versét szavalta el, majd Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a meghívottakat, ismertette a megye elmúlt éves eredményeit és vázolta a jövőre vonatkozó terveket ünnepi beszédében. Az ünnepség díszvendége és szónoka Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

Csonka Boglárka népzenei műsorát követően a 2018. évi megyei kitüntető cím és díjak átadására került sor.

A Közgyűlés Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet adományozott Dr. Márfi Gyula érsek atyának több évtizedes példaértékű, a keresztény és a nemzeti értékek iránt elkötelezett, értékteremtő főpásztori és közéleti tevékenysége elismeréseként.

Dr. Márfi Gyula megyénkben, Pördeföldén született 1943. december 17-én, mely Páka filiája. Pannonhalmára járt gimnáziumba. Szombathelyen szentelték pappá 1967. június 18-án. Káplán Pákán 1967-68 között majd Nyőgéren és Kőszegen 1969-től 76-ig. Ezt követően Püspöki szertartó, titkár majd irodaigazgató, amanziai címzetes püspökké és egri segédpüspökké 1995. november 11-én nevezték ki. Püspökké Egerben szentelték 1995. december 2-án, veszprémi érseki beiktatása 1997. szeptember 6-án történt.

1997-től - több mint húsz éve - vezeti a Szent István által alapított Veszprémi Egyházmegyét. A történelmi és a jelenlegi Zala megye északi, észak-keleti térségének főpásztora.

2010-ben megszentelte Zala megye megújult történelmi jelképeit Zalaváron, a megye első írásos említésének ezredik évfordulójára épített Millenniumi Emlékműben.

Aranymiséjét hívei körében  2017-ben ünnepelte.

Fontosnak tarja, hogy az Egyház megoldásokat adjon a mai ember felvetéseire. Felszólalásaiban folyamatosan fellép a keresztény világ védelme érdekében.

 20180922_3

 

A Közgyűlés ZALA MEGYE KÖZIGAZGATÁSÁÉRT DÍJ-at adományozott Dr. Tószegi Sándor főállatorvosnak az állategészségügyi igazgatás területén végzett kiemelkedően magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként

Dr. Tószegi Sándor közel 40 éve dolgozik az állategészségügyi igazgatás területén Zala megyében. Jelenleg a Lenti járás főállatorvosa. Napi munkájában és kommunikációs kapcsolataiban kitűnően ötvözi a nagyszámú jogszabályi változásnak való megfelelést és a kiváló szakmai felkészülést. A törvények adta feladatokra való felkészülés, valamint a jogszabályokban foglaltaknak megfelelő ellenőrzések elvégzése során feladatait lelkiismeretesen elhivatottan és magas színvonalon látja el. Szabadidejét nem sajnálva lakóhelye közéletének aktív szereplője és irányítója.

 

A Közgyűlés ZALA MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ-at adományozott DR TAKÁCS ISTVÁN főorvosnak, több évtizedes áldozatos gyógyító munkájáért, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kardiológiai osztályán végzett magas színvonalú szakmai tevékenységéért.

Dr. Takács István tősgyökeres zalaiként az orvosi egyetem elvégzését követően a Zala Megyei Kórház Belgyógyászati Osztályán kezdett dolgozni, majd az újonnan alakuló Szívcentrumban folytatta tudása gyarapítását és jelenleg is a Kardiológiai Osztályon dolgozik. Folyamatosan képezi magát, különösen az invazív kardiológia területén, ahol munkatársaival előremutató eredményeket ért el nap, mint nap. Ennek következtében Zalában az ezredforduló óta a szív- és érrendszeri halálozás gyökeresen megváltozott, országos szinten is, folyamatosan a legjobbak közé tartozik. Hivatása iránti alázata kollégái mellett a betegek körében is méltán elismert.

 

A Közgyűlés ZALA MEGYE SZOCIÁLIS GONDOSKODÁSÁÉRT DÍJ-at adományozott a DALLOS RITA igazgató asszonynak kimagasló és példaértékű munkájának elismeréséül.

Dallos Rita a keszthelyi Szent Lukács Idősek Otthona igazgatója, ahol közel egy évtizede dolgozik. Korábban a Kolping Támogató Szolgálatnál és a Zalaszántói Családsegítő és Gyermekjóli Szolgálatnál végezte aktív, segítő tevékenységét. Intézményvezető munkája mellett szociális tereptanár, gyakorlati oktató is és számos idősellátáshoz, ápoló képzéshez kapcsolódó projekt közreműködője.

 20180922_4

 

A Közgyűlés ZALAI PEDAGÓGUS DÍJ-at adományozott TÓTH SÁNDORNÉ intézményvezető-helyettesnek, a nevelés-oktatás és a tehetséggondozás területén kifejtett áldozatos munkájáért, példaértékű társadalmi-kulturális szerepvállalásáért.

Tóth Sándorné magyar-orosz szakon szerezte diplomáját, majd német nyelvtanári és magyar nyelv és irodalom bölcsész végzettséget is szerzett. A rédicsi általános iskolában kezdett dolgozni, jelenleg a lenti Lámfalussy Sándor Szakképző Iskola intézményvezető-helyettese. Tanárként és munkaközösség-vezetőként odaadással, szakmai igényességgel és empátiával látja el feladatait. Nagy figyelmet fordít a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű, beilleszkedési, tanulási vagy magatartási zavarokkal küszködő fiatalokra. Több községben vezetett gyermek és felnőtt színjátszó csoportot, évente többször kérik fel a kulturális műsorok szervezésére, lebonyolítására. Vallja, hogy a pedagógus olyan közéleti személyiség, akinek nemcsak az iskola falai között kell tudását kamatoztatnia.

 

A Közgyűlés ZALA MEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ-at adományozott MAJOR VERONIKÁNAK futócéllövészetben elért kiemelkedő eredményeiért, junior világbajnoki aranyérmeiért.

Major Veronika 2010-től többszörös országos bajnoki címet, majd több Európa-bajnoki és világbajnoki címet szerzett junior és felnőtt futócéllövészetben, illetve légpisztolyos versenyszámokban. 2017-ben sportpisztolyos bajnokságokon is indult és új országos csúcsot ért el. 2018-ban futócéllövészetben és légpisztollyal is bajnoki címet szerzett, illetve vegyes párosban sem talált legyőzőre. A Keszthelyi Befag LK versenyzője. Eredményes sportolói pályafutása példaként szolgál mindannyiunk számára.

 

A Közgyűlés ZALA MEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ-at adományozott ZTK-FMVas Tekeklubnak a hazai és a nemzetközi versenyeken elért kiváló eredményekért, az utánpótlás neveléséért.

A ZTK-FMVas Tekeklub az 1978-ban alakult Zalaegerszegi Tungsram SE jogutódja. Az NB II-ben kezdték, majd szisztematikus szakmai munkával következett az NB I, majd 2003-ban a Szuper Liga, ahol 15 év alatt hatszor lett Magyarország legjobb csapata és kilencszer végzett a második helyen. A klub nemzetközi szinten is letette névjegyét: ötször győztek az Európa Kupában, de nyertek a Bajnokok Ligájában és a Világ Kupában is. Kiemelten kezelik az utánpótlás nevelést, amit korosztályos eredményeik is igazolnak. A legutóbbi idényben a ZTK fennállása legjobb eredményét érte el. A hazai Szuper Ligában a felnőtt- és az ifjúsági aranyérem is az övék lett, a Világkupán szintén a legfényesebb medál került a játékosok nyakába.

 

A Közgyűlés ZALA MEGYE FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ-at adományozott TAR LÁSZLÓ úrnak, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Zala megye turizmusának fejlesztésében végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül.

Tar László elhivatott zalai szakember, aki mindig azt vallotta, hogy a Balaton turizmusában nem településben, hanem térségben kell gondolkodni. Megszállottja a kerékpáros turizmusnak, nem csak a balatoni térségben, hanem a Fertő tó – Balaton közötti kerékpáros útvonal kiépítésében is aktívan részt vett. A Nyugat-Balaton turisztikai szakembereivel együtt olyan idegenforgalmi termékeket igyekeznek létrehozni, amelyek a jövőben is biztosítják a Balaton nyugati övezetének meghatározó szerepét.          

 

A Közgyűlés ZALA MEGYE FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ-at adományozott MUSITS RÓBERT úrnak, az IMRO Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Zala megye gazdaságának, idegenforgalmának fejlesztéséért, a fenntartható fejlődés és a klímavédelem elősegítéséért.

Musits Róbert projektigazgatóként segítette a Széchenyi Terv termálturisztikai és szállodafejlesztéseinek megvalósítását Magyarországon és Zala megyében egyaránt.       A partnereivel alapított IMRO Nonprofit Kft. célja a környezet megóvása, a környezettudatos gondolkodásra, fenntartható életmódra történő nevelés. Ösztönzik a megújuló energiaforrások és az energiahatékony megoldások, eszközök használatát. Tagjai az Európai Klímaszövetségnek. Számos zalai település fejlesztéseit támogatták újszerű pályázatok elkészítésével.

A Közgyűlés ZALA GYÖRGY DÍJ-at adományozott MAJOR LAJOS községgazdának a magyar népi és katolikus hagyományokat megjelenítő alkotó munkásságáért.

Major Lajos születése óta Vonyarcvashegyen él. Családja több generációt átfogóan famegmunkálással foglalkozik. Már ifjúként rendszeres résztvevője volt különböző népművészeti kiállításoknak, zsűrizéseknek. Fafaragó szakkör keretében több évben is tanított fiatalokat a népi díszítő fafaragásra, a népművészet szeretetére, önzetlenül, szabadidejében. Kezdeményezésére alakult meg két évtizede a Balaton Art Alkotóközösség és az évente megrendezésre kerülő Vonyarcvashegyi Faszobrász Művésztelepnek is aktív szervezője, művészeti vezetője. Egyéni alkotóként bemutatkozott több hazai és nemzetközi kiállításon is.

A Közgyűlés ZALA MEGYE CÍMERE EMLÉKPLAKETTET adományozott JOÓNÉ BARANYAI TÍMEA pedagógusnak hivatástudattal, szakmai alapossággal, empátiával végzett munkájáért

Joóné Baranyai Tímea pályafutását Celldömölkön kezdte, jelenleg a keszthelyi Életfa Óvodában dolgozik. Pedagógiai munkáját az igényesség, szakmai alaposság, empátia, emberszeretet és a hivatás iránti elkötelezettség jellemzi. Mindennapi munkájában kiemelten fontosnak tartja a környezeti nevelést, munkatársaival és tanítványaival őszinte, szoros kapcsolatot alakított ki.  

 

A Közgyűlés ZALAI CIVIL TÁRSADALOMÉRT ÉS NEMZETISÉGEKÉRT DÍJ-at adományozott SZŰCS IMRE plébánosnak közösségépítő munkája elismeréseként - aki elfoglaltságára tekintettel – a díjat egy későbbi időpontban veszi át.

 20180922_2

 

A kitüntetések átadását követően Dr.Márfi Gyula, Zala megye új díszpolgára osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel a kitüntetettek képviseletében.

Az ünnepi közgyűlést a Harangláb Népzenei Együttes műsora és állófogadás zárta, ahol pohárköszöntőt mondott Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Manninger Jenő országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Horváth Ferenc, a Szlovén Köztársaság Nemzetgyűlésének képviselője, Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke, Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott asszony, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg megyei jogú város polgármestere, Dénes Sándor, Nagykanizsa megyei jogú város polgármestere.

 Az ünnepi ülésen köszönthettük díszpolgárainkat: Fekete György Kossuth- és Munkácsy-díjas belsőépítészt, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökét, Dr. Papp Lajos professzor urat Széchenyi- és Magyar Örökség díjas szívsebészt, Dr. Alotti Nasri szívsebész főrvos urat, egyetemi docenst, Németh János Kossuth-díjas keramikusművészt és Dr. Gyimesi Endre urat, volt országgyűlési képviselőt, számos önkormányzati képviselőt és vezetőt.

vissza...

A Zalai borvidék

A Zalai borvidék Zala vármegyében a Zalai-dombság oldalain és fennsíkjain, illetve a Keszthelyi-hegység északnyugati részének lejtőin a Zalai-dombság agroökológiai körzetben alakult ki. A borvidéknek két körzete van.


Bővebben